-Jó reggelt kicsim!-köszöntött mosolyogva. Miután viszonoztam mosolyát neki láttam a reggelinek amit elém tolt rögtön miután helyet foglaltam az asztalnál.
-Zayn-ék?-tekintettem fel rá még álmos fejjel.
-A bátyádék rohantak tovább mert valami megbeszélést szerveztek közbe nekik. Azt mondták, hogy adjam át, nagyon sajnálják de muszáj volt lelépniük.
Aha hát persze, hogy muszáj volt nekik. Legalább felébreszthettek volna vagy valami. De mindegy is hisz sajnálják, vagy nem? Ezek után elment az étvágyam, nem csináltam mást csak a villámmal kotorásztam a tojásrántottámba. Miután meguntam az étellel játszadozást, fogtam magam és bezárkóztam a szobámba. Ránéztem az órára és fejbe vágott a felismerés, hogy vasárnap dél van. Hát jó sokat aludtam, este meg majd le se lehet lőni. Szét néztem és megállapítottam, hogy a szobámra igen csak ráférne egy nagy takarítás, szóval zsákokat elő, és hajrá!
Olyan három óra felé végeztem mindennel, az egész szoba csak úgy csillogott-villogott. A dolog, hogy már kb. egy hete nem láttam a legjobb barátnőmet és még csak nem is keresett igen csak elkeserített. Így hát a kezembe vettem a dolgokat és át sétáltam hozzá. Se sms, se egyéb üzenet. Ha van ideje rá úgy is otthon van. Félve csöngettem be, mert mi van ha még sincs rám ideje, vagy nem is nagyon akarja, hogy legyen rám akár egy perce is. Lola szatén pizsibe és kócos hajjal nyitott ajtót. Valami azt súgtam, hogy vagy nagyon nagy baj van, vagy szakítottak. Persze az is baj csak hát azért az mégsem a világ vége. Csodálkozva vezettem végig rajta a tekintetem, ő pedig minden elő jel nélkül a nyakamba borult és sírni kezdett. Be toltam hát az ajtón leültettem a kanapéjukra és a kezébe nyomtam egy zsepit.
-D érted te ezt? Érted te a fiúkat? Mind olyan bonyolultak! Soha semmi nem jó, nem nézek ki úgy mint Cheryl Cole de akkor minek áll le. Elegem van. Soha nem fogok fiúzni és apáca leszek.-nyüszögte el nekem egy szuszra minden bánatát. Igazából pont azért jöttem át, hogy egy kicsit kiöntsem neki a lelkem, de nagyon úgy tűnik neki most nagyobb lelki támaszra van szüksége. Két szipogás között egy óriásit trombitált a zsepijébe én pedig egy fintor kíséretében a mellkasomra húztam és simogatni kezdtem.
-Olyan jó, hogy te mindig itt vagy nekem, még akkor is mikor egy utolsó bunkó picsa vagyok. D szeretlek.-hüppögte még mindig de már elhalóan. Szavai meghatottak, hisz mindig ott voltunk egymásnak ez sose volt kérdés, de soha egyikünk se mondtam el mennyit is jelent neki a másik. Amíg én ezeken gondolkoztam Lola szépen álomba zuhant. Hát azt hiszem valahogy máshogy kell megoldanom a kis problémáimat. Barátnőmet óvatosan végig fektettem a kanapén és ki slisszantam a házukból.
Mikor a bejárati ajtónkhoz értem, pont akkor parkolt le egy autó a feljárónkra. Felvont szemöldökkel mértem fel fekete ismeretlen autót.
-Szia Tom vagyok, a fiúk menedzsere örültem.-időm se volt reagálni, mint a szélvihar úgy suhant el mellettem a fickó. Gyorsan után fordultam és követtem be az ajtón amin szintén úgy hajtott be, hogy csoda az ajtó a helyén maradt. Épp a cipőm vettem le. Mikor kifelé rohant és meglökött minek következtében a fenekemre pottyantam. Egy hangos "vigyáztam" után már kint is volt. A földön ülve azon gondolkoztam, hogy ez meg mi a fene volt. A szemöldököm ráncoltam mikor egy ismerős kuncogás ütötte meg a fülem. Meg fordultam és Zayn állt ott.
-Hát te?-formáltam felé a szavakat.
-Neked is szia.-vigyorgott továbbra és felsegített a földről.-Azért mentünk el reggel, hogy lebeszéljük ma is itt maradnánk és reggel kocsival mennénk a fiúk után. Tom csak azért ugrott be elmondja, hova kell majd mennünk, de mint láttad nagyon sietett. Értetlenül az ajtó felé mutattam majd a fejem rázva lehunytam a szemem, hogy egy mély levegőt vegyek.
-Gyere már!-ragadott kézen Zayn. Mikor megláttam Liam-et a nyakába ugorva üdvözöltem mintha más hónapok óta nem láttam volna, pedig csak egy fél napja.
-Na, szép nekem már nem is köszönsz.-mondta a kis morgó tettetett felháborodással. Nevetve egy puszit nyomtam az arcára. Majd komolyabban felém fordult.
-Destiny, beszélhetnénk?-bólintottam, mire ő kézen ragadott és az emelet felé kezdett el navigálni. Nem tudom mi az amit két szem közt, külön helységben akar megbeszélni. Féltem és gyomrom olyan borsónyi nagyságú lehetett. Ijedten kaptam felé a tekintetem mikor a hátam mögött becsukta az ajtót.
-Nyugi, semmi komolyan csak szerettem volna veled egy kicsit kettesbe lenni.-vigyorgott rám. Szemeim lehunyva sóhajtottam egy nagyot majd a vállába bokszoltam.
-Hé!-ragadott meg a két karomnál fogva és röhögve konkrétan az ágyra dobott, majd a fejem mellé könyökölt és mosolyogva bámulni kezdte a szemeim majd a számat és nekem kuncognom kellet. Egyszer csak mellém gurult, a kezét keresztül fektette a hasamon, a másik kezével pedig a a fejét támasztotta. A fejem szembe fordítottam a vele.
-Szeretlek.-suttogta.
-Szeretlek.-suttogtam vissza.
-Destiny, kérdezhetek valamit?- mosolygott még mindig felém. Aprót bólintottam, és arcomról lefagyott a mosoly.
-Ha megkérném a kezed. Mit válaszolnál?-elakadt a lélegzetem. A kérdés hirtelen hideg zuhanyként ért. Ide-oda tekintgettem és szaporábban vettem a levegőt.
-Ne aggódj nem fogom holnap megkérni a kezed és esküvő szervezésre kényszeríteni téged, csak kíváncsi vagyok. Szeretném tudni mi lenne a válaszod.-mosolygott rám biztatóan.
-Nos ha erre kerülne a sor a válaszom igen lenne, hisz bármit megtennék, hogy bebizonyítsam szeretlek. Ha te ezért örök hűséget szeretnél tőlem az oltár előtt akkor örök hűséget fogadnék az oltár előtt. - "mondtam" neki jelbeszéddel és közbe a számmal is tátogtam, hogy biztosra megértse amit mondok, mert fontos, hogy tudja. Mikor az arcára néztem nem láttam mást csak egy elégedett mosolyt, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Végig simítottam a borostáján, és puszit nyomtam a kezem nyomán, végig az áll vonalán.
-Bármit?-kérdezte komolyan.
-Bármit.-válaszoltam legalább olyan komolyan.
-A hangszál műtétbe is bele mennél?- csak nagyokat pislogtam, miközben ő a válaszomra várt...
