~6. Bosszú~

Lola-val megbeszéltük hogy addig nem megy haza ameddig a fiúk bocsánatot nem kérnek, és ha kell itt is alszik. Ruhát tudok szolgáltatni, azon ne múljon.  Már jócskán benne volt a tervezésbe, sőt még térképet is készített a házről, mikor küldtem neki egy sms-t hátha feleszmél.

"Nem egy egész hadsereget kell legyőznünk, csak 5 idiótát."-szinte abban a pillanatban megérkezett, ahogy elküldtem, gyorsan menyitotta, és rám meredt. Megvontam a vállam hogy nem értem mi baja.

-Nem baj, nem árt felkészülni. eltátogtam egy "te teljesen bolond vagy" mondtatot majd otthagytam a 'haditervével' együtt.  Leténferegtem a konyhába, valami ehető után nézni, de mint gondoltam ez valami képtelenség, hogy legyen valami a hűtőben ennyi bélpoklos mellett. Így hát fogtam magam, és elugrottam a közértbe, hogy vegyek pár élelmiszert is a csoki, cukor, chips, és egyéb "egészséges" kaják mellé.
Épp a tisztálkodási részleg melett suhantam el, mikor eszembe jutott egy ötlet a fiúkkal szemben, és vissza fordultam Tudtam hogy van otthon fogkrém, de féltem hogy nem lesz elegendő így hát lekaptam még két tubust a polcról. A nagy vásárlásból nem sok minden lett, csak amit épp megkívánt a szemem, nagyjából 5 kg gyümölccsel tértem haza.
Amint beléptem leraktam a szatyrot az asztalra és gondosan kipakoltam egy tálra, majd egy szem alma plusz a "fegyver" kíséretében felvonultam a szobába ahol Lola még mindig azzal a nyavadt tervvel volt elfoglalva. Semmit nem érzékelt mi folyik körülötte, így hát meglengettem a szeme előtt a két tubus fogkefét.

-Vettél fogkrémet, hurrá. De mi a terved vele...ja, hogy áh értem.-az ő arcára is kiült egy gonosz vigyor. Minden évben eljátszottuk ezt osztálykirándulásokon, szóval nincs benne semmi új. Talán egy kicsit erős visszavágónak, és talán a fiúk egy háború kezdetének fogják venni de kb. az az napi tettük, után nem érdekelt, akármennyire is mi kezdtük a gonoszkodást. Már csak megkellet várni az estét, meg at hogy a fiúk el aludjanak.
Fél egykor még mindig idegesen járkáltam, fel-alá a szobában, barátnőm pedig meg elégelte a szőnyeg koptatásom, így a vállamnál fogva leültette az ágyra.

-Destiny, nyugi nem sokára kidőlnek, lemegyek megnézem őket, és hozok egy-egy pohár üdítőt. Jó? De meg ne próbálj felállni.-Nyomott vissza az ágyra mikor épp készültem volna vele tartani. Öt perc sem telt el, Lola boldogan futot vissza, sértődötten néztem a kezét de nem láttam benne poharat.

-Jajj ne a pohárral foglalkozz már, elaludtak, hozzd a tubusokat.-több se kellet  fél perc múlva már "harcidíszben" álttunk meg Zayn szobája előtt, csendesen benyitottunk és a tubus tartalmának a felét óvatosan a hajába nyomtuk. Majd még annál is csendesebben ki vonultunk, és ugyan ezt megcsináltuk mind a négy jó madár szobájában is.
Azt hiszem mondanom sem kell, reggel égtelen ordításra keltünk, óvatosan kidugtuk a fejünket az ajtón és Zayn dühös tekintetével találtuk magunkat szembe, ahogy elszántam közelít felénk. Laura, behúzódott a szobába, én pedig pont az ellenkezőjét csináltam, ki állatam a folyosóra és karba tett kézzel vártam Zayn reakcióját.

-Te,...te,...te, nőszemély.-túl dramatizltan a szám elé kaptam a kezem, hogy mondhatott ilyen sértő dolgot, mire egy feszült grimasz kíséretében ott hagyott, én pedig egy önelégült mosollyal az arcomon vonultam le a konyhába Zayn után, mivel még csak mi voltunk fent Lola pedig a szobában volt, mögé lopóztam és megkocogtattam a vállát, mire a nagy ilyedelmében a pohár tartalma a képembe landolt. Amint levegőhöz jutottam,  ráakartam ugrani, hogy megtudjam folytani  de lehajolt és elfutott. A házat a vihorászása töltötte be, és a többiek szépen lassan feléledeztek valószínűleg még nem jártak a fürdőbe, mert az idegesség apró nyomát sem lehetett látni az arcukon vagy csak lefogklalta őket a műsör  amit a  korlát mellől első sorből néztek, de  egyiküknek se még csak eszébe se jutott hogy segítsen, áh minek is ugye bár?! Majd hirtelen megtorrpant, én pedig neki ütköztem, lassan megofrdult és tetkintetét mélyen az enyémbe fúrta...

~5. Lola~

Remélem hogy egyszer egy olyan fejezetet tudok írni ami minden olvasómnak tetszik majd, még annak is aki az "elolvastam" rublikát szokta bejelölni :)

Jó olvasást! xx-witta-

Ma a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Nem, nem azért mert nem tudtam aludni, nincs akkora szerencsém. A telefonom idegesítő sms hangja ébresztett fel ezen a "csodás" reggelen, tekintve hogy kint elég borongós idő volt, a kedvem sem volt külömb. Mikor már úgy gondoltam hogy kellő képpen ébren vagyok ahhoz feltudjak dolgozni bármilyen információt megnyitottam a kis üzenetet.

"Szia Destiny! Én vagyok az Laura, remélem még emlékszel rám, a mai napot együtt töltjük, ez nem kérdés volt hanem parancs, 10-kor várlak a hozzátok legközelbb eső pláza  Starbucks-jában.
xx Lola."

Honnan tudja hogy melyik pláza van ide a legközelebb, és akkor már miért nem képes ide jönni értem. De nem is ez volt a fontos hanem, hogy megtudjam mennyi időm van egyáltalán össze kapni magam. Gyorsan az órára pillantottam, és boldogan nyugtáztam hogy még van egy teljes órám elkészülni. Normál tempóban egy fél óra alatt végeztem mindennnel. A hajam természetes állapotában hagytam, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel egy még annál is egyszerűbb koptatott farmerral. A nappaliban írtam egy gyors üzenetet a fiúknak hogy ne keressenek , mert Laura-val vagyok, és a hűtőre tettem, hogy mindenképpen megtalálják. Gyorsan bele bújtam a kedvenc torna cipőmbe és akezembe kaptam a táskám. Úgy gondoltam nem árt a séta így hát gyalog indultam el London belvárosa felé. Pont időben a helyszínre érkeztem, és már messziről kiszúrtam barátnőm eszeveszett hadonászását, amivel a figyelmemet próbálta magára felhívni, sikeresen. Szinte rohantam felé, és nem érdekelt ki mit gondol. Magához szorított, majd mikor véget ért  a csodás pillanat, kérdően rá meredtem, és megráztam a fejem, ezzel mutatava, hogy nem értem mit keres itt.

-Pedig ez egyszerű...-megdöntöttem egy kicsit a fejem, hogy érezze még mindig nem értem miről beszél.-...hiányoztál te lüke.
Elég furcsán nézhettem rá, mert meglökte a vállam, és még ki is fejtette a véleményét egy "Ne nézz már így rám" mondattal. Ismét a nyakába borultam, és viszonozta az ölelésem, igaz csak pár napot töltöttünk, külön de ez is sok volt nélküle. Mikor elváltunk rá mosolyogtam ő pedig vissza.

-Van kedved esetleg vásárol vagy- nem hagytam hogy befejezze a mondatot mert sietősen elkezdtem bólogarni ő pedig csak nevetett. Ő volt az aki mindig megértette a testbeszédem hisz 14 év, az 14 év akárhogy is nézzük. Ha valakit ennyi ideje ismer az ember, és szinte minden napját együtt tölti vele, akkor bizony megtanul olvasni akár a mozdulataiból, és ilyen volt az én kapcsolatom volt Lola-val is. Még a baleset előtt ismert meg, a baleset amiről még soha nem beszéltem senkinek, a baleset amiről csak azok tudnak akik tényleg közel állnak hozzám, és a baleset ahol elveszettem a hangom.
Üzletből, üzletbe jártunk, rengeteg mindent felpróbáltunk, de végül nem vettünk csak egy-egy nap szemüveget.

-Kocsival jöttem szóval ha gondolod, elmehetünk hozzátok, persze csak ha szeretenéd, én nem akark betolakadó lenni vagy valami.-darálta le egy szuszra ezt a mondatot, én csak megforgattam szemeimet, majd a csuklójánál fogva a parkoló felé kezdtem húzni. Csak nevetve követett. Az út amit én gyalog fél óra alatt, kocsival 10 perc alatt tettük meg, időközben a nap is kisütött úgy hogy menőzhettünk az új szemüvegünkkel. Kinyitottam az ajtót, és szokatlanul nagy csend volt, ami azt jelenti hogy vagy nincsenek itt a fiúk, vagy még alszanak, de mivel a fali óra délután kettőt mutatott ezt a lehetőséget hamar ki is zártam. Szóvál hátra maradt az hogy valami eszetlen nagy idiótaságot csinálnak. Amint beléptem a nappaliba rá kellet jönnöm hogy a megérzéseim nem csaltak, egy hatalmas nagy kártya várat építettek. Én és Laura össze ráncolt szemöldökkel, figyeltük a fiúkat. Vicces volt 5 percig úgy bámulni őket hogy észre sem vettek. Lol nem bírta ki, hogy ne csináljon valami genyóságot, így hát mikor Harry fel akart tenni egy újjab lapot a "várba" barátnőm megköszörülte a torkát A srcákot pedig úgy megilyedtek, hogy a kártya Haz kezében maradt de a vár össze omlott. Eszméletlenül mókás volt azt az 5 csalódott és egyszerre dühös arcot látni. De mivel olyan 'fiúsan' egymásra néztek, majd elkezdtek felénk közeledni, pillanatok alatt lefagyott az arcunkról a vigyor. Ahogy ők közeledtek, mi úgy hátráltunk de a falba üzköztünk.

-Azt ajánlom fussatok, ha kedves az életetek!-fenyegetőzött Harry, több se kellet már ott sem voltunk. Fel rohantunk a szobámba és kulcsra zártuk az ajtót. Lihegve egymásra néztünk, és megint vigyorogásban törtünk ki. Tíz perc elteltével már egy hagot sem lehetett hallani. Így hát elkövettük azt az óriasi hibát, hogy ott hagytuk a menedéket nyújtó szobát. Ennyi elég is volt nekik engem Zayn, Lola-t pedig Niall kapta a hátára. A többiek élvezték a műsört, ahogy ez a két jó madár a kert felé visz minket, fogalmam sincs hogy mit találtak ki, ugyan is medence sehol az udvaron, de attól még nem akartam bármi is az amit ki eszeltek. Hang hiányában elszántan Zayn hátát kezdtem püfölni, de nem hatotta meg, inkább csak kinevetett. Laura végig sikítozta azt a nagyon kemény másfél percet amíg kihurcoltak minket füves udvar kellős közepére, majd ott hirtelen letettek és elrohantak. Egymásra néztünk megrántottuk a vállunkat, és szépen lassan elindultunk volna befelé amikor beindult a locsoló rendszer. Hát persze, hogy lehettem ilyen feledékeny, keserűen elmosolyodtam, és megesküdtem magamnak, hogy ezt még nagyon csúnyán vissza fogják fizetni ha kell külön-kölün megleckéztetem őket.

~4.Bowling!~

  Itt a következő rész (ismét) :D jó olvasást hozzá, értékeléseket várom, komizni feliratkozni ér :D

                       csók -witta-                          

                                 


Reggel  viszonylag korán felkeltem,  és annak reményében hogy a fiúk még alszanak lementem a konyhába hogy összedobjak nekik egy egyszerű kis reggelit ahogy ők is tették tegnap. Szerencsém volt, még senki nem volt fent, így hát olyan halkan ahogy csak tudtam neki kezdtem a tojásránottának. Nem nagy cucc, de azért remélem értékelni fogják. Hamar kész lett a 6 adag, megterítettem és mire végeztem a fiúk is lejöttek, igen csak kómás fejjel. Szerintem viccesek voltak, de tudom hogy nem rég én is így nézhettem ki szóval inkább nem fejeztem ki a véleményem.

-Csak én érzem úgy, vagy tényleg van egy kis házi tündérünk?- nevetett Niall, és szépen sorba leültek az asztalhoz. Megragadtam az első kezem ügyébe akadó írő eszközt, és egy fecnit majd írni kezdtem.

-”Nem fogok utánatok takarítani ha erre gondolsz.”-elolvasták, és mintha csalódottságott véltem volna felfedezni. De semmi kedvem az alsógatyáikat pakolászni, se most, se máskor. Miután meg reggeliztunk, ki telepedtünk a nappaliba tv-zni egy kicsit. Majd a fiúk feldobták hogy mi lenne ha elmennénk bowlingozni, mert mint az nem rég kiderült kaptak egy hét pihenőt, amit örömmel kihasználnak velem. Tetszett az ötlet,befoglaltam a fürdőt egy gyors arc frissítés erejéig, majd beszáguldoztam a szobámba felöltözni. Egy egyszerű szettet válogattam össze, és egy kicsit sportosra vettem a formát mikor a sima farmer, fekete feliratos póló összeállításhoz egy tornacipőt társítottam.
Negyed óra kocsikázás után megérkeztünk a közeli bowling pályára. Bementünk és kibéreltük a cipőket a játékhoz. Mivel hatan voltunk logikus volt a csapat felosztás, három-három taggal. A mi csapatunkban volt Liam, Zayn, meg persze én, a másik csapatban pedig értelemszerűen, Louis, Harry, és Niall. A játék során kiderült hogy egyikünk sem konyít a bowlinghoz, de ennek ellenére mi jól éreztük magunkat. Bár kaptunk egy-két rosszaló szempárt, de nem nagyon tudott meghatni a dolog.  Két óra szerencsétlenkedés után a pályán kiegyeztünk egy döntetlenben. Találtunk egy tevékenységet amihez midenki értett, így hát elmentünk a közeli kajáldába. Nem pont szerencsés választás, egy csapat tini lány tanyázott ott, és hát persze hogy kiszúrták a fiúkat. Egy páran oda jöttek fényképezkedni, és aláírást kérni.

-Hát ő meg kicsoda?-bökött felém nem épp a legszebb hangnembe az egyik lány, bár nem ismertem de nagyon rosszul estek a szavai. Elszántan a padlót kezdtem fixírozni.

-Ne beszélj így a hugomról.-kelt Liam a védelmemre.

-Neked nincs is hugod. Miért hazudsz?-flegmázott vissza a lány.

-Nem beszélhetsz ilyen hangnemben senkivel, egyébként meg van huga Liam-nek jobb lenne ha utána néznél a dolgoknak.-szólt hozzá Niall, nem épp a legkedvesebb módon.

-Majd én azt eldöntöm ki mit érdemel.-majd felhúzott orral elhagyta a helyet. Bár ahogy végig néztem a társaságon, jól tette.

-Hihetetlen egyesek mit meg nem engednek maguknak.-csodálkoztak a fiúk.

Miután haza értünk olyan este 7 körül járhatott az idő. Elmentem fürdeni, és önmagamat meghazudtolva 10 perc alatt végeztem. Bele bújtam a pizsibe és lementem a fiúkhoz tv-zni. De csak csendben ültek ott. Nem igazán tudott lekötni Spongyabob így hát úgy döntöttem fel megyek a szobámba gépezni egy kicsit, úgy is rég voltam már net közelbe (tegnap de az nem számít). Már épp megnyitottam volna a böngészőt mikor kopogtak. Talán ki kéne írnom egy papírra az ajtóra: “Egy párna-gyere be, kettő-menj el!”. Így hát hozzá vágtam az ajtóhoz egy párnát, hogy jöjjön be az illető. Ismét sikeres volt az akcióm, Zayn lépett be a szobába.

-Talán valami baj van, hogy csak úgy fel jöttél?-a gépen megnyitottam egy új word dokumentumot, remélve ki tudunk igazodni majd egymáson.

-”Nem nincs semmi baj, csupán nem kötött le a tv.”

-A társaságunk se?-kérdezte egy huncut mosollyal mellékelve.

-”Ha a társaságotok csak tv-zik, akkor nem az sem.” -vigyorogtam rá miután leírtam a mondatot, viszonozta mosolyom, és kezdetét vette egy beszélgetés, aminek még hajnali 1-kor sem éreztem a végét. De láthatólag kezdett fáradni mert egy hatalmasat ásított.

-”Na mi az, talán nem bírod az éjszakázást?”

-Ki? Én? Ugyan már nézz csak rám, friss vagyok és üde.-szempillái majd leragadtak minden egyes szó után, és mintha kicsit lassabban beszélt volna a normál tempónál.

-”Hát persze, én meg most nyertem meg az x-faktort, Zayn nem vak vagyok hanem néma.”-vigyorogva vártam a reakcióját. Lemondóan felnevetett, a padló pedig kiérdemelte gyönyörű szemei figyelmét, majd én is. Pillantását mélyen az enyémbe fúrta, majd komolyra váltott.

-Igazad van, tényleg nagyon álmos vagyok. Én most megyek is, és te is pihend ki magad, nem tudhatod milyen random ötlettel állunk elő.- ‘búcsúzás’ képpen rám kacsintott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Kételyek közt aludtam el, hisz a fiúk valóban elég kiszámíthatatlanok, előre félek mit találnak majd ki. De végül szépen lassan elmerültem az álmok világában.

~3."...azt hiszem szerelmes vagyok!"~

Amit eltervezek az általában úgy is van, most sem volt ez másképp. Remek hangulatban telt el a délután, a fiúkból csak úgy áradt a hülyeség. A hírek igazak miszerint a hírnév ellenére egyáltalán nem szálltak el maguktól. Bohokásak, és fiatalok, ennyi a "probléma" velük csak, de imádni való természetük van. Nem kezeltek úgy mint aki élni is alig képes, amit kifejezetten  díjjaztam. Rengeteg mindenről meséltek ami az elmúlt 2 éveben történt velük. Bár Liam mikor néha napján haza tudott szabadulni akkor mondott egy két dolgot, de egy-két nap alatt nem lehet végig rágni hónapok történéseit. A kommunikálás, na igen azzal voltak problémáink, de meg oldottuk. Ők beszéltek én írtam. A végefelé kezdett zsibbadni a kezem a sok írástól de nem érdekelt. Nagyon megkedveltem a srácokat, nem hiszem hogy bármi probléma adódna az itt létem alatt.

-"Fontos kérdésem van! Ki mennyi időre veszi igénybe a fürdőt ha egyszer beszabadul?"- tudakoltam egy számomra igencsak fontos információt. Kicsit interjú szaga volt a dolognak, de láthatóan nem zavarta őket a faggatózásom. Nagy nevetés majd öt rossz poker arc. Végül minden szampár Zayn-re szegeződött, aki védekezés képpen felemelte kezét, és tovább nevetett.

-Ne nézzetek így rám!-nevetett még mindig. Majd vissza fordultak felém valószínűleg eszükbe jutott, hogy én még mindig a válaszukra várok.

-Na, tehát általában olyan 10-15 perc. Viszont van egy illető körünkben akinek több is.-Harry pimaszul Zayn-re mosolygott.

-És mivel Destiny lány, így már talán kettő.-nevett Liam, mire bevágtam a durcis fejet, karjaim pedig keresztbe fontam a mellkasom előtt.

Még egy fél órát múlattuk együtt az időt, de az óra lassan éjfélt ütött, engem pedig amúgy is kifárasztott az utazás. Lassan nyugóvóra tért mindenki, de előtte a srácok még megjegyezték hogy nagyon örülnek hogy megismerhettek. Ami viszont is igaz, még soha nem találkoztam hozzájuk hasonló emberekhez, nem isteníteni akarom őket, csupán kezdem érteni miért vált halmaz állapotot a legtöbb lány ha meglátja őket. Be bújtam a pihe-puha ágyamba, és elmerültem az álmok világában.
Ha már nem is a telefonom nem is, de a reggeli napfény gőzerővel dolgozott azon hogy felkeltsen, ami nem épp a legkellemesebb dolog tekintve hogy fényérzékeny a szemem.

-Kopp-kopp.-jobb ötlet híjján neki vágtam a párnám az ajtónak hogy jöjjön be. Sikeres akció, Liam nyitott be.

-Jó reggelt hercegnő.-nyomott egy puszit a fejem tetejére.-Hogy aludtál?-Fel emeltem hüvelyk ujjam jelezve hogy remekül.

-Akkor jó. A fiúkkal azon gondolkoztunk, hogy mi lenne ha ma elmennék körbe nézni a városban? Tetszik az ötlet?-válaszul elkezdtem bólogatni.

-Kezdj öltözni, reggeli után indulunk.-rám kacsintott majd kiment a szobából, én pedig ki pattanttam az ágyból. A fürdőbe siettem még mielőtt valaki beelőz, siekrült elfoglalni a helységet. Gyorsan megmosgakodtam és fogat mostam, a sminket eltudom már intézni a szobába is úgy hogy vissza siettem.Kinézte az ablakon, hogy mire készüljek, milyen ruhát vegyek fel. Nem épp nyárias idő volt, végül egy egyszerű barna szett mellett döntöttem, és egy színben passzoló kevés kis sminket dobtam fel, ami ennyiből állt: alapozó, szemceruza, szempillaspirál, és barna szemhéjpúder. Ez által késznek nyílvánítottam magam, és lementem a konyhába egy kis reggeli reményében. A srácok az asztálnál ültek egy jól megrakott tányér palacsinta mellett. A fene se gondolta volna hogy még "főzni" is tudnak ( bár a palacsintához nem kell zseninek lenni, de akkor is csak fiúkról van szó). Még mindig az ajtóban álltam ami nekik is feltünt, így hát beljebb tessékeltek. A palacsinta amilyen jól nézett ki, legalább olyan finom is volt. Kezembe kaptam a táskám, és elindultunk felfedezni London csodáit.

Szerelmem ez a város már kicsi korom óta, de még soha nem tudtam el jutni sajnálatos módon, így hát minden egyes métert csodálkozva tettem meg. A fiúk igen csak jól szórakoztak az elvarászolt állapotomon. Szerencsére csak angyon kevés rajongóval futottunk össze, és ők is kedvesek voltak. Elmentünk miden nevezetteséghez, London Eye, Big Ben, Tower Bridge, Buckingham Palace, a lista végtelen, és mind ezt egy nap alatt. Fárasztó, de én mondom megéri. A nap befejezése képpen beültünk egy Starbucks-ba. A srácok szája csak járt, és le nem lehetett lőni a beszélőkéjüket, én pedig kihasználva az időt felléptem telefonról facebook-omra hogy életjelet adjak barátnőmnek, Laura-nak ahogy azt megbeszéltük még a szünet kezdete előtt. Gyorsan küldtem neki egy rövid üzenetet, mire végeztek a skacok, én is pont elküldtem az üzenetem.

Otthon, fürdés után immár pizsamában, próbáltuk össze foglalni a nap eseményeit. Viccesen nézhettünk ki, hatan egymás mellett ültünk, nálam is és náluk is volt egy-egy laptop, és facebook-on keresztül beszélgettünk.

-"És hogy tetszett a város?"

-"Eszméletlenül gyönyörű London, azt hiszem szerelmes vagyok."

-"Kibe?"- a laptop mögül öt kívácsi, és értetlen szempár bámult rám, muszáj voltam mosolyogni.

-"Hmm, nem is tudom, tippelni lehet."-szórakoztam egy picit, hisz előbb vagy utóbb csak leesik majd nekik, hogy mennyi az az annyi. De úgy tűnik nem, értetlenül össze néztek majd rám, én pedig jól szórakoztam. Szinte láttam ahogy beléjük csap a felismerés.

-"Londonra gondoltál?"

-"Na, hát hogy ti milyen okosak vagytok!"

-"Chö, pimasz..."

-"...és fáradt úgy, hogy én most megyek is aludni, sziasztok jó éjt, szép álmokat stb."
Lecsuktama gépet és fel vonultam a szobámba, amint fekvő helyzetbe kerültem el is nyomott az álom.

~2.So happy!~

Ujjaimat lassan fájdalomig tördeltem idegességemben, néha Liam szórakozott pillantásával találtam magam szembe. Kezdtem úgy érezni mintha élvezné hogy ennyire parázok a találkozótól. Bár már 2 éve együtt van a srácokkal, még soha nem találkoztam velük személyesen. Már rég elhagytuk London belvárosát, nem volt időm szét nézni, meg hát kocsiból amúgy sem szerencsés dolog. De gondoltam majd lesz még rá alkalmam a két hónap alatt. Egy kis utcába hajtottunk be, és egy nem túl nagy, de kicsinek se nevezhető ház előtt leparkoltunk. Még mindig az épületet bámultam a kocsiból, mikor bátyám már a csomagokat is ki szedte a csomagtartóból és az ajtó elé állt vigyorogva majd kinyitotta azt.

-Ki szállsz még ma, vagy a kocsiban szándékozol tölteni az éjszakát?-válaszul megforgattam a szemem majd kipattantam a járműből.

Kinyitotta az ajtót és maga elé engedett. Egyáltalán nem ilyenre számítottam, a falak és a bútorok szint úgy barnák voltak, és tökéletesen harmoziáltak egymással. Nem mellesleg tisztaság , és rend volt, lássuk be nem ez az első dolog ami az ember eszébe jut ha arra gondol hogy öt fiatal srác együtt lakik. Csodálkozásom közbe 4 várakozó szempárral találtam magam szembe. Liam egyből kapcsolt.

-Srácok ő itt a hugom Destiny.-mosolyogva intettem feléjük. Sorba bemutatkoztak, bár teljesen feleslegesen, tudom kik ők.
Már a nappaliban ültünk, mikor beszélgetésre került volna a sor...hát igen.

-Na és Destiny mesélj magadról.-forfult felém Harry, kétségbe esetten Liam-re néztem.

-Figyeljetek, valamit elfeljtettem elmondani nektek,-kezdte- a hugom nem tud beszélni.

-Ezt hogy érted?-értetlenkedett Louis. Bátyám rám nézet, én pedig bólintottam neki hogy mondja csak. Sosem kezeltem úgy mintha egy  betegség lenne, hisz nem is az csupán egy akadály, amit ki kell küszöbölni.
-Úgy hogy néma.-meg lepődtek, éreztem mert szinte megfagyott a levegő körölöttünk. Megint előszedtem a füzetem és a tollam amit "vészhelyzetek" esetén használok, és írni kezdtem.

-"Ne nézzetek rám így, nem vagyok halálos beteg, csak éppen beszélni nem tudok"-körbe adták a fecnit és végre elmosolyodtak.

-Gyere meg mutatom a szobádat.-húzott maga után Liam. Saját szoba? Ez a lakás sokkal nagyobb mint amilyennek kívülről látszik. A vendég szoba remekül nézett ki a bordó falakkal és fekete bútorokkal.

-Viszont egy fürdő jut  hat személyre.- közölte a tényt. Mosolyogva megrántottam a vállam jelezve hogy nem érdekel, ugyanis eldöntöttem hogy ma semmi, de tényleg semmi nem tudja elrontani a jó kedvem.

~1. London!~

Mint minden korombelinek, nekem is vannak mély pontjaim, mikor csak ülök a szobámban és filózok. De miről is pontosan? Legtöbbször arról hogy ki vagyok én? Persze a nevemet én is tudom, de sokan csak úgy ismernek mint a nagy Liam Payne defektes testvére. Én nem vagyok selejtes. Többször átrágtam magam ezen a témán, hol egyedül, hol anyáékkal, és mindig arra jutottam, hogy bár van némi hibám, én is élhetek úgy mint bárki más. Nem várom el hogy kivételezzenek velem, sőt azt szeretném ha teljes értékű emberként kezelnének, Talán nem tudom szavakba öneteni mit érzek, de attól én még azt érzem, és ha nem beszéddel hát másképp mutatom meg mit szeretnék. Eddig még mindent sikerült elérnem az életben amit kitűztem célul magam elé. Nem szeretnék ezen a 'szokásomon 'változtatni. Iskolába nem feleltetnek, de legalább a tanárok kedvelnek, hisz nem vagyok egy zavaró tényező órák közben ha ezt nézzük. Más részt viszont néha olyan jó lenne felszólalni akár az igazam érdekében vagy akármi, de ez lehetetlen. De miért is gondolkoznék most ezeken mikor holnap utazom a bátyámhoz. Büszke vagyok rá, a sikereikre, és a srácokra, de piszkosul hiányzik ám. Sok lány álmodozik egy igazi féltő, és szerető bátyról mint amilyen Liam is, csak sajnos nekem nincs alkalmam vele sokat találkozni. Teljesen meg értem hogy a karrierjére kell koncentrálnia, de azért néha igazán haza tolhatná a híres hátsóját. Most a dolgok elébe megyek és meglátogatom. Nem lesz váratlan számára az érkezésem hisz ő hívott magához, mégis izgulok. Mi van ha elfeljtette hogy megyek? Nem, az nem rá vallana. Legalább is remélem. A ruhámat bepakoltam 2 hónapra, kivéve természetesen azt amibe holnap utazok. A bőröndöm utazásra készen áll a holnapi napra, de én...annál inkább félek minnél inkább közeledik a reggel, pedig még aludni is kéne.
Telefonom égtelen 'csörömpölésére' keltem, a ksézülék kiiktatásán dolgoztam anélkül hogy teljesen tönkre tegyem. Fel merül a kérdés minek nekem telefon ha hívnak nem tudok beszélni az illetővel, ami igaz is de sms-t még mindig tudok küldeni. Olyan jó hogy reggel kell indulni, de tényleg, világ életemben utáltam korán kelni, de mit számít ez most minnél előbb találkozni akarok Liam-el, szerintem soha nem voltam még ilyen izgatott, a karácsonyi nyüzgés simán el bújhat az mellet amit most érzek. Anya nyitott be, ellenőrizni hogy fent vagyok e már.

-Destiny kezdj el lassan készülődni mert lefogod késni a vonatot, ma ráérek szóval kitudlak vinni az állomásra.-válsazként mosolyogva bólintottam egyet.

 Fürdőbe vonultam, elvégezni minden fontos dolgot, megmosakodtam, fogat mostam, és feldobtam egy nagyon alap sminket : alapozó, szem ceruza, szempillaspirál, és szájfény. Sose szerettem sminkelni magam. Majd bele bújtam a még előző nap ki készített szettembe. Tekintve hogy nyár van, nem kifejezett "angolos" az időjárás , így hát bátorkodtam 'rövidre' venni a formát. A biztonság kedvéért magamnél tartottam egy kabátot.

                   

-Destiny szettje-

Egy fél órás kocsikázás után, végre kiértünk az állomásra, egyre közelebb és közelebb éreztem magam a célomhoz. Még egy két és fél óra várt rám hogy végre találkozhassak Liam-el.
A vonat megérkezett anya pedig könnyes szemekkel engedett utamra. a 'még' két és fél órát felcserélte a 'már' csak fél óra, ami mérhetetlen boldogsággal töltött el. A vonat elkezdett lassulni majd meg állt, az uticélt elértem. Amint leszálltam a vonatról bátyán fülig érő mosolya majd kiszúrta a szemem. Lerángattam a bőröndöm a járműről, majd magam után hagyva azt, rég nem látott testvérem karjai közé vetettem magam.

-Hiányoztál!-pörgetett meg a levegőben. Karjaim csak még szorosabbra fontam nyaka körül ezzel érzékeltetve hogy ő is nekem.

-Gyere szedjük össze a csomagokat, a fiúk már várják hogy megismerhessenek.-a felismerés mint villám csapás úgy hasított belém.  'A fiúk'. Teljesen meg is feledkeztem arról hogy közös lakásban laknak. Ledermedtem, és ezt Liam is észre vette.

-Valami baj van?-emelte rám aggodó tekintét. Gyorsan előkapartam egy fecnit meg egy tollat a táskámból és írni kezdtem.

-" Ugye nem én leszek az egyedüli lány?"-fel nevetett de miután észre vette hogy csak ő szórakozik ilyen jól rögtön abba is hagyta.

-Ha úgy vesszük igen, de más részt nem.-értetlenül pislogtam rá.-A kocsiban elmagyarázom csak induljunk már.-vetett egy futó pillantást órájára. Szót fogadtam. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk az új ideiglenes otthonunk felé...

Prológus!

Gondolkozatok már az hogy nincs is olyan szó hogy 'probléma'. Legalább is van de az nem probléma, a problémát meg lehet oldani, ha pedig nem az már nem probléma hanem rossz élet felfogás. Nos nagyon úgy tűnik én ezzel állok szembe. Anyámékat nem érdekli mi van velem, de kit is érdekelne ha a bátyám maga Liam Payne,igen pontosan az a Liam Payne akiért lányok millió vannak oda meg vissza. Bár még csak 19 éves de már mi minden köthető a nevéhez. Kezdve azzal hogy tagja a híres bandának ami One Direction néven fut. Nézzük csak, rengeteg díj, koncert, címlap, és még annal is több eladott lemez. És itt vagyok 17 évesen, hang nélkül, teljes némasággal az iskola padját koptatom (legalább a tanárok kedvelnek, nem csapok túl nagy zajt az órákon). De nyáron, azaz a jövőhéttől, felhagyok ezen tevékenységemmel, legalább is egy időre ugyanis meg kezdődik a szünet. És mivel drága bátyám úgy érzi hogy elvagyok hanyagolva, magához fogad ezen időre. Félre értés ne essék nagyon szeretem. De csak ritkán jutok neki eszébe ami valljuk be, azért fáj. Érdekes nyárnak nézek elébe, főleg hogy nem sokára irány LONDON!