~5. Lola~

Remélem hogy egyszer egy olyan fejezetet tudok írni ami minden olvasómnak tetszik majd, még annak is aki az "elolvastam" rublikát szokta bejelölni :)

Jó olvasást! xx-witta-

Ma a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Nem, nem azért mert nem tudtam aludni, nincs akkora szerencsém. A telefonom idegesítő sms hangja ébresztett fel ezen a "csodás" reggelen, tekintve hogy kint elég borongós idő volt, a kedvem sem volt külömb. Mikor már úgy gondoltam hogy kellő képpen ébren vagyok ahhoz feltudjak dolgozni bármilyen információt megnyitottam a kis üzenetet.

"Szia Destiny! Én vagyok az Laura, remélem még emlékszel rám, a mai napot együtt töltjük, ez nem kérdés volt hanem parancs, 10-kor várlak a hozzátok legközelbb eső pláza  Starbucks-jában.
xx Lola."

Honnan tudja hogy melyik pláza van ide a legközelebb, és akkor már miért nem képes ide jönni értem. De nem is ez volt a fontos hanem, hogy megtudjam mennyi időm van egyáltalán össze kapni magam. Gyorsan az órára pillantottam, és boldogan nyugtáztam hogy még van egy teljes órám elkészülni. Normál tempóban egy fél óra alatt végeztem mindennnel. A hajam természetes állapotában hagytam, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel egy még annál is egyszerűbb koptatott farmerral. A nappaliban írtam egy gyors üzenetet a fiúknak hogy ne keressenek , mert Laura-val vagyok, és a hűtőre tettem, hogy mindenképpen megtalálják. Gyorsan bele bújtam a kedvenc torna cipőmbe és akezembe kaptam a táskám. Úgy gondoltam nem árt a séta így hát gyalog indultam el London belvárosa felé. Pont időben a helyszínre érkeztem, és már messziről kiszúrtam barátnőm eszeveszett hadonászását, amivel a figyelmemet próbálta magára felhívni, sikeresen. Szinte rohantam felé, és nem érdekelt ki mit gondol. Magához szorított, majd mikor véget ért  a csodás pillanat, kérdően rá meredtem, és megráztam a fejem, ezzel mutatava, hogy nem értem mit keres itt.

-Pedig ez egyszerű...-megdöntöttem egy kicsit a fejem, hogy érezze még mindig nem értem miről beszél.-...hiányoztál te lüke.
Elég furcsán nézhettem rá, mert meglökte a vállam, és még ki is fejtette a véleményét egy "Ne nézz már így rám" mondattal. Ismét a nyakába borultam, és viszonozta az ölelésem, igaz csak pár napot töltöttünk, külön de ez is sok volt nélküle. Mikor elváltunk rá mosolyogtam ő pedig vissza.

-Van kedved esetleg vásárol vagy- nem hagytam hogy befejezze a mondatot mert sietősen elkezdtem bólogarni ő pedig csak nevetett. Ő volt az aki mindig megértette a testbeszédem hisz 14 év, az 14 év akárhogy is nézzük. Ha valakit ennyi ideje ismer az ember, és szinte minden napját együtt tölti vele, akkor bizony megtanul olvasni akár a mozdulataiból, és ilyen volt az én kapcsolatom volt Lola-val is. Még a baleset előtt ismert meg, a baleset amiről még soha nem beszéltem senkinek, a baleset amiről csak azok tudnak akik tényleg közel állnak hozzám, és a baleset ahol elveszettem a hangom.
Üzletből, üzletbe jártunk, rengeteg mindent felpróbáltunk, de végül nem vettünk csak egy-egy nap szemüveget.

-Kocsival jöttem szóval ha gondolod, elmehetünk hozzátok, persze csak ha szeretenéd, én nem akark betolakadó lenni vagy valami.-darálta le egy szuszra ezt a mondatot, én csak megforgattam szemeimet, majd a csuklójánál fogva a parkoló felé kezdtem húzni. Csak nevetve követett. Az út amit én gyalog fél óra alatt, kocsival 10 perc alatt tettük meg, időközben a nap is kisütött úgy hogy menőzhettünk az új szemüvegünkkel. Kinyitottam az ajtót, és szokatlanul nagy csend volt, ami azt jelenti hogy vagy nincsenek itt a fiúk, vagy még alszanak, de mivel a fali óra délután kettőt mutatott ezt a lehetőséget hamar ki is zártam. Szóvál hátra maradt az hogy valami eszetlen nagy idiótaságot csinálnak. Amint beléptem a nappaliba rá kellet jönnöm hogy a megérzéseim nem csaltak, egy hatalmas nagy kártya várat építettek. Én és Laura össze ráncolt szemöldökkel, figyeltük a fiúkat. Vicces volt 5 percig úgy bámulni őket hogy észre sem vettek. Lol nem bírta ki, hogy ne csináljon valami genyóságot, így hát mikor Harry fel akart tenni egy újjab lapot a "várba" barátnőm megköszörülte a torkát A srcákot pedig úgy megilyedtek, hogy a kártya Haz kezében maradt de a vár össze omlott. Eszméletlenül mókás volt azt az 5 csalódott és egyszerre dühös arcot látni. De mivel olyan 'fiúsan' egymásra néztek, majd elkezdtek felénk közeledni, pillanatok alatt lefagyott az arcunkról a vigyor. Ahogy ők közeledtek, mi úgy hátráltunk de a falba üzköztünk.

-Azt ajánlom fussatok, ha kedves az életetek!-fenyegetőzött Harry, több se kellet már ott sem voltunk. Fel rohantunk a szobámba és kulcsra zártuk az ajtót. Lihegve egymásra néztünk, és megint vigyorogásban törtünk ki. Tíz perc elteltével már egy hagot sem lehetett hallani. Így hát elkövettük azt az óriasi hibát, hogy ott hagytuk a menedéket nyújtó szobát. Ennyi elég is volt nekik engem Zayn, Lola-t pedig Niall kapta a hátára. A többiek élvezték a műsört, ahogy ez a két jó madár a kert felé visz minket, fogalmam sincs hogy mit találtak ki, ugyan is medence sehol az udvaron, de attól még nem akartam bármi is az amit ki eszeltek. Hang hiányában elszántan Zayn hátát kezdtem püfölni, de nem hatotta meg, inkább csak kinevetett. Laura végig sikítozta azt a nagyon kemény másfél percet amíg kihurcoltak minket füves udvar kellős közepére, majd ott hirtelen letettek és elrohantak. Egymásra néztünk megrántottuk a vállunkat, és szépen lassan elindultunk volna befelé amikor beindult a locsoló rendszer. Hát persze, hogy lehettem ilyen feledékeny, keserűen elmosolyodtam, és megesküdtem magamnak, hogy ezt még nagyon csúnyán vissza fogják fizetni ha kell külön-kölün megleckéztetem őket.