.jpg)
Olyan tíz perc kellet mire magamhoz tértem a kábulatból. Óvatosan és halkan kimásztam a raklapok mögül és az ajtó felé vettem az irányt, kikukucskáltam az ajtón, hogy megbizonyosodjak arról hogy elmentek már azok a férgek. A testem még mindig a történtek hatása alatt áll és remegtem mint a kocsonya. Ahogy kiléptem az ajtón lassan indultam el a sikátorból kifelé miközben feszülten füleltem hátha van ott még valaki de szerencsére nem volt. Amint kiértem a szűk és sötét kis utcából futásnak eredtem és meg sem álltam amíg el nem értem az ismerős parkhoz. Nagyon sötét volt már és a kutyák ugatása csak még jobban megrémített. Na, nem mintha nem féltem volna amúgy is kellőképpen. Elővettem a telefonom hogy megnézzem mennyi az idő, az még csak hagyján, hogy már 11 óra is elmúlt de volt 5 sms anyuéktól 2 Liam-től és 1 Zayn-től. Mikor az utolsó nevet is elolvastam, csupán nagyokat pislogtam. Ő? De ugyan még is minek? Nem rég szakított velem amit persze természetesen mélységesen sajnál, de akkor is. Van erre valamiféle szabály? Szabad egyáltalán a frissen kidobott barátnő miatt aggódni? Nem tudom, de nem is érdekelt sokkal fontosabb volt számomra, hogy haza jussak. Már az utcánkba jártam mikor új sms-em érkezett. Kíváncsian néztem meg, hogy kiírt, az kijelző pedig nem mást mutatott mint Liam-et. Gondoltam dobok neki egy válasz sms-est, hogy megnyugtassam már megoldottam a helyzetet, hisz ennyivel tartozok neki ha már így ráhoztam a frászt. De azt nem gondoltam volna hogy kör üzenetet küld. Újabb sms és ismét a bátyámtól aki magyarázatot követel. Na most mit csináljak? Mondjam neki hogy, áh ugyan semmi csak majdnem elkapott pár részeg alak? Nem az semmi esetre nem lenne jó ötlet a végén még testőröket küldd mellém. Akkor mégis mit írjak neki? Most légy okos Destiny. Inkább csak annyit írtam neki, hogy semmi nagy dolog majd elmesélem. Hm, igen ezzel talán megtudom nyugtatni, de most jön ám a fekete leves. Anyuék. Nekik mit mondok? Azt hogy kiakadtam Zayn miatt és a majdnem érvágós kísérletem után elszaladtam ott pedig majdnem megerőszakoltak, ugyan már. A szüleimet ismerve tuti pszichológushoz küldenének ahhoz nekem meg semmi kedvem. Ahogy beléptem az ajtón anyu és apu egyszerre ugrottak fel a kanapéról és mintha egy megkönnyebbült sóhajt hallottam volna előtörni mindkettőjüktől. Hosszú hosszú faggatás után végre utamra engedtek és egy gyors zuhany után végre az ágyamba tudhattam magam. Viszont nem tudtam aludni, és a nyaklánc még mindig a nyakamba volt, a kezembe vettem az aprócska medált és szorongatni kezdtem. Szerintem le se fogom venni. Lehet hogy rá emlékeztet de ugyan akkor arra is, hogy milyen jó volt vele. Nem számít ha ő már nem szeret én akkor is fogom és egy percet nem bánok amit vele töltöttem, még akkor sem ha ő teljesen másképp gondol a kapcsolatunkra. De akármennyire is próbálom nem tragédiaként megélni az estet nem megy, hisz attól még ugyan úgy fáj. Nincs perc hogy ne gondolnék arra az átkozott levélre meg arra a nyavalyás titkolózásra, mégis miért nem mondhatja el. Miért? Mit csinál most? Kivel van? Jól érzi magát? Kétlem, hogy ő is annyira hiányolna engem, mint én őt. A gondolataim 90%-a körülötte, a maradék 10 pedig azon ha most azonnal nem alszok el hanem sírásnak kezdek akkor még egy jó ideig fent maradok, szóval inkább álomba kényszerítettem magam még mielőtt az első könnycsepp legördült volna.
*Zayn szemszöge*
A rohadt életbe! Destiny bajban és még csak azt se tudom mi a fene az a baj. Az első dolog ami az eszembe jutott, hogy miattam csinált valami hülyeséget. Oh kicsi lány én nem ezt akartam. Ugyan miket beszélek én egyáltalán nem akartam semmit. Az idióta menedzser akarta. Miért? Ezt kérdezem én is. De talán jobb is így hisz így nem tudom bántani azt a lányt akit a világon mindennél jobban szeretek. Azt mondták, hogy a karrierünk az első és a legfontosabb, és így legalább majd nem fog egy lány bezavarni, nem lesznek szórakozott pillantok próba közben, nem lesznek zavaró szerelmes sms-ek, és nem lesznek zavaró vendégek a turné alatt. De legfőképp kihagyják azt a lépést mikor szakítás után hetekig depizek. Ha itt nem hagyja abba a szónoklatát az tuti hogy kiütöttem volna abból a menő méregdrága bőrszékéből. Mégis hogy jön ő ehhez? Mi a franc köze van a menedzsernek a magán életemhez? De fájt a tudat, hogy még csak el se mondhatom neki miért. Illetve ha elmondanám se hinné el. Bár ki tudja. Annyira elcseszett ez az egész. Én csak azt akarom, hogy itt legyen velem és áttudjam ölelni, megtudja csókolni, be tudjam szívni azt az édes illatát, azt akarom, hogy a közelembe legyen mert szükségem van rá. Ez így nem mehet tovább, ha hosszú ideig kell még tépődnöm, és azon gondolkozni, hogy hogyan hozzam helyre amit elcsesztem rövidesen belefogok bolondulni és akkor majd nézheti a menedzser hogy mit segített elő. Annyira elveszett voltam nélküle és a tudat nélkül, hogy ha más nem is de ő ott van nekem. Mindennél jobban vissza akartam szerezni Destiny-t és a bizalmát. Ehhez pedig segítségre volt szükségem. Nem lesz könnyű és meg kell érte küzdenem rendesen, de istenem ez a lány a mennyország számomra, nekem szükségem van rá, mint a levegőre. Egyetlen egy emberre számíthattam ez esetben és az pedig nem más volt mint Liam.
