14.~ Média~

"Nemcsak azért szeretlek, ami vagy hanem amivé válok amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek amivé magad tetted, de azért is amit velem teszel."

A London Eye-ről már fülig érő vigyorral szálltam le, és ezt egész úton le nem lehetett törölni a képemről. Közbe Zayn mesélt valamit, én pedig közbe bólogattam, hogy mutassam igenis figyelek. De nem nem figyeltem, és ezt ő is nagyon jól tudta, ezért hallgatott el egy kuncogás után. Összekulcsolt kezekkel, sétáltunk az utcán olyan 11 óra környékén. Határtalanul boldog voltam. Nyugodtan sétáltunk, hisz melyik idióta paparazzo mászkálna ilyenkor sztárok után leselkedve, az utcán. Amikor haza értünk, olyan halkan próbáltunk beosonni, hogy senkit se ébresszünk fel, hogy levertük a kabátokat a fogasról, és majdnem orra buktam a cipőkben. Szerencsére senki nem ébredt fel, mert nem is aludt senki. Ahogy egyre beljebb haladtam láttam a tv-t és a kanapén ülő srácokat, akik csendben(!) bámulták a készüléket. A nappali ajtóban, keresztbe font karokkal megtámaszkodtam az ajtófélfánál.

-Jó estét fiatalság!-vigyorgott rám Louis. Zayn pont ekkor bukott be mellém, szó szerint. Csúnyán végig mért ő is a szétdobált cipőkön.

-Renyhék vagytok.-nézett végig a társaságon.

-Ti meg szerelmesek!-röhögött Harry. Vigyorogva lehajtottam a fejem és beharaptam az ajkam.

-Úgy mondod mint ha ez bűn lenne.-nézett rá bátyám. Eközben Zayn hátulról átölelte a derekam, és a vállamra hajtotta a fejét.

-Hagyd! Csak féltékeny. Ha belegondolok van is mire.-nyomott egy puszit az arcomra, én pedig megállás nélkül vigyorogtam.-Én megyek aludni. Majd gyere, vagy ne...ahogy gondolod.-suttogta a fülembe hogy csak én halljam, és hallottam hogy közbe mosolygott. Csak bólintottam egyet és már ott se volt. Átsétáltam a helységen, és most először éreztem furcsán magam amiatt, hogy egyedüli lányként lakok 5 fiúval. A konyhába igyekeztem inni egy pohár vizet. Egy pillanatra olyan volt mintha valaki,mozgott volna a ház előtti bokorban, de ezt teljességgel kizártnak tartottam. Miután megdörzsöltem a szemem, kinéztem az ablakon és tényleg nem volt ott senki. Biztos csak a fáradtság miatt képzelődtem. Vissza felé ismét átsuhantam a nappalin. Út közben intettem egyet a hátam mögé a fiúknak, és ezzel letudtam a jó éjszakát témát.

-Neked is jó éjt, te kis Cupido áldozata!-jót mosolyogtam rajta, majd a szemforgatás után bementem a szobámba hogy pizsit keressek és gyors fürdés után végre Zayn mellé bújhassak. Na, nem úgy, bár szívesen megtenném de örülök ha nem esek össze menet közbe. Ritka gyors módon végeztem, kb. 10 perccel később, már az ajtóba ácsorogtam, és csak topogtam. Nem tudtam eldönteni, hogy bemerjek-e menni vagy se. Zayn eldöntötte helyettem.

-Gyere be kicsim, nem harapok.-"Kicsim" még egy ok a mosolyra.-Csak néha.-tette hozzá halkan de nem elég halkan hogy én ne halljam meg. Beléptem és az ágyon támaszkodott a könyökén. Nem volt rajta csak egy alsó nadrág meg egy póló. Fáradtan mosolyogtunk egymásra, és komótosan bemásztam mellé az ágyba.

-Szeretlek.-suttogta, én pedig mutattam neki hogy "én is" remélve, hogy látja és érti. Egy puszit nyomott a hajamra, tehát ezek szerint igen. Biztonságban éreztem magam a karjai közt, és elhittem hogy minden rendben van. Pedig ez nem igaz, sosincs semmi rendben, de ő elhitette velem ezt a hazugságot.
Reggel a konyhából felszűrődő hangokra keltem fel. Két perc múlva már lent is voltam. Mosolyogva "köszöntem" a lent lévőknek, Liam-nek és Niall-nak.

-Jó reggelt hercegnő.-nyomott egy puszit Liam a homlokomra.-Zayn? Felkelt már?

-"A-a."-ráztam meg a fejem,miközben tátogtam.-"Éhes vagyok."

-Tudod hol a hűtő, nem?-vigyorgott felém, én pedig durcásan rá öltöttem a nyelvem.

-"Többiek?"-'kérdeztem'.

-Azt hiszem, elmentek futni.- válaszolt a szöszke és már ki is ment a helységből.

-Destiny, figyelj csak.-ült le mellém bátyám, és éreztem hogy ez valami mély beszélgetés lesz...a részéről.

-Ugye tudod hogy neked a nyár után haza kell menned?-bólintottam de nem, nem tudtam. Igazából teljesen megfeledkeztem róla hogy én csak "nyaralni" vagyok most itt. Én naiv.

-Ugye azt is tudod, hogy utána nem nagyon fogtok találkozni?-megint bólintottam. De nem, nem tudtam, ezt is elfelejtettem...Én buta.

-Ugye tudod, hogy bármi legyen veletek mindkettőtöket szeretlek?-ismét bólintottam, és igen tudtam. Én szerencsés.

-Ő is szeret téged, hidd el.-majd kiment a konyhából, Zayn pedig bejött. Kócosan, borostával, és lélegzetelállítóan, de szó szerint.Jelenlétét a testem is érezte, a pulzusom emelkedett, a gyomrom össze szűkült, a lábam pedig remegni kezdett. Azt hiszem ilyen történik a szerelmesekkel...legalábbis eén így tudom. Nem hiszem, hogy valaha is meg fogom szokni hogy ennyire helyes. Időm se lesz. Eszembe jutottak amiket Liam mondott. Ő közbe oda jött és puszit nyomott a fejem tetejére. Egy halvány mosoly szaladt át arcomon. Gondolom ezt ő is észre vette.

-Van valami baj?-térdelt úgy elém, hogy a szemebe tudjon nézni, közbe pedig a térdemen fekvő kezeimet simogatta. Megráztam a fejem. Ekkor rontott be Harry és Louis melegítőben, csapzottan, (tehát tényleg futni voltak...) és egy újságot csaptak le az asztalra. Mindketten oda kaptuk a fejünket, majd ismét egymásra néztünk. Harry-ék is sokkolva néztek minket. Rémisztően kínos volt a csend.

-Destiny, ugye nem vagy terhes?-kérdezte az a jó madár. Az a jó madár akit a pillantásommal is megtudtam volna ölni, abban a pillanatban.

-Komolyan Harold? Tényleg? Ettől valóság hűtlenebb gondolatod nincs?-förmedt rá Zayn.

-Öhm...akkor mi most megyünk.-mondta Louis és kifelé kezdte navigálni a göndört.-Sziasztok, majd....ja sziasztok.-Már ott se voltak a következő pillanatban. Az újság felé nyúltam, nem kellet sokat lapozni, a címlapon hozták le a tegnapi randinkat. Oké hogy megírják, de máris? Ráadásul címlapon? Nem is a saját reakciómtól féltem igazán...hanem Zayn-étől. Pedig nem ártott volna magam miatt aggódni.

-Nézd milyen jól mutatunk!-fordította felém az újságot, én pedig nevetve a nyakába borultam.

~13. London Eye~

Érezted már úgy magad mintha felesleges lennél? Mintha tehetetlen lennél, mert bármint tennél nem lenne elég? Azt hogy akárhogy is próbálkoznál az sosem lesz elég? Ha igen, akkor tudod mit érzek most.  Nem hinném, hogy megérdemelném egy olyan személy szereteté mint Zayn, és ezen által bűntudatom van. Bűntudatom van mert tudom hogy más százszor jobban megérdemelné mint én. Bárki, akárki más csak én nem.
Mikor a fiúk haza értek, nem tettek különösebb megjegyzéseket mint pl. Louis a levélben, talán egy-két viccesen furcsa pillantás Harry-től de semmi egyéb. Igazából a nap további részét a szobámba töltöttem, és olvastam. Imádok olvasni, az mindig kikapcsol. Most sem volt ez másképp, éppen lapoztam mikor Zayn jött be. Egy helyben toporgott ,de nem szólalt meg. Már ott bólogattam neki mosolyogva, hogy szólaljon már meg végre.

-Destiny...én, én szeretném...-elkezdtem hadonászni a kezemmel ezzel is jelezve, hogy ha nem nyögi ki mit akar, akkor kifogja fúrni az oldalam a kíváncsiság-szóval én szeretném, ha esetleg...eljönnél velem egy randira?
Félve pillantott felém, én pedig egy pillanatra megfagytam. Zayn még mindig a reakciómra várt, nekem pedig lassan eljutottak az agyamig a kimondott szavak. Jó igazából csak egy pár szó: velem és a randi. Nem is kellet több. Széles vigyorra húzódott a szám, és a nyakába vetettem magam.

-Akkor ezt most vehetem igennek?-kérdezte a hajam mögül, mire én csak hevesen bólogatni kezdtem.

-Na mire vársz még? Készülődj, 8-kor indulunk.-Kacsintott egyet majd miután a fenekemre csapott (meg nem várva a felháborodásomat) kiviharzott a szobából. Úgy viselkedünk mint valami első évfordulós pár, pedig mi csak...mi csak, hm ha szépen akarom kifejezni magam akkor csak gyorsra vettük az ismerkedést. Nem biztos, hogy ez olyan nagy baj, de nem lett volna olyan nagy gond előbb gondolkodni aztán cselekedni, de minden olyan gyorsan a pillanat hevében történt, hogy szerintem fizikai fájdalmat okozott volna ha valaki ott és akkor leállít minket.
Nem volt mit tenni, egy levakarhatatlan vigyor kíséretében elmentem fürdeni, hajat mosni. Kifejezetten gyors voltam, ugyanis egy 15 perc múlva már a tükör előtt "cicomáztam" magam. Nem sokkal később pedig a szekrényemet bújtam valami elviselhető ruha után kutatva, hisz semmilyen információm nem volt a randival kapcsolatban, és őszintén szólva féltem. Féltem attól, hogy mi van ha...? Mi van ha nem tudjuk kötetlenül jó érezni magunkat, miattam. Persze vannak olyan pillanatok amikor a tettek többet mondanak miden szónál, de nem mindig. De mielőtt annyira elmélyedtem volna a gondolataimba a kezem közé akadt a megfelelő ruha. Utolsóként pedig egy ruhához színben passzoló cipőt húztam fel, majd a tükörhöz léptem. Végig mértem magam. Úgy ahogy elfogadható külsőt alkottam az enyhén föld színekben harmonizáló sminkemmel, ami tökéletesen illet a  sötét barna hosszú ujjú felsőmhöz amit egy világosabb árnyalatú szőrmés mellénnyel dobtam fel, és lábbelinek pedig egy balerina cipőt választottam. Elégedett voltam magammal, majd gyorsan az órámra pillantottam ami már 7:58-at mutatott. Ebben a pillanatban kinyitódott az ajtóm és Zayn kukucskált be.

-Bejöhetek?-bólintottam egyet, ugyan csak az arcát láttam de azok a fránya pillangók...azt hittem kirepülnek onnan. Mikor bejött óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, mintha csak attól félne felébreszt valakit.- Wow! Gyönyörű vagy!-pont ő mondja a szívdöglesztő kinézetével, mikor a haja (mint mindig) tökéletesen állt, és a sötét farmer fehér pólóval, illetve a bőrdzsekivel valami eszméletlen kombinációt alkotott. Mondatára pedig csak úgy reagáltam hogy félre hajtottam a fejem, mire ő az állam alá nyúlt, hogy a szemembe nézhessen.

-Ne csináld ezt, hisz csak az igazat mondtam!-én pedig elmerültem gyönyörű sötét szemei világában, mikor ő maga ébresztett a csodából.

-Gyere, mert elkésünk és előtte még szeretnék sétálni egy kicsit.
Elkésünk? De hát honnan? Furcsán ráncoltam a homlokom ezzel jelezve, hogy halvány lila gőzöm sincs, hogy miről beszél.

-Majd megtudod, csak gyere.- majd felkínálta a kezét mint egy úri ember.-Hölgyem?-Én pedig illedelmesen elfogadtam, és kéz a kézben vonultunk ki az utcára és egy számomra ismeretlen irányban kezdtünk el haladni. Olyan kilencig sétálhattunk, miközben egy kis jelbeszédet tanítottam neki. Volt egy olyan érzésem hogy nem csak a bénasága miatt nem jött össze neki mind elsőre, és nem csak az miatt kellet majdnem hogy folyamatosan a kezét fogva mutatni először a dolgokat. Ez alatt a röpke egy óra alatt sok mindent megtanult, én pedig jól éreztem magam. Egymás kezét fogva sétáltunk, majd egy hosszú sétáló utcára fordultunk aminek a végén nem más mint a London Eye díszelgett. Távolról gyönyörű volt, annyira elmerültem a kivilágított nevezetesség látványában, hogy Zayn nevetve húzott maga után szinte a célig. Mikor oda értünk a szemem megakadt a nyitva tartási időn- 8:30, és ijedten pillantottam Zayn irányába, aki ismét jól szórakozott rajtam.

-Ugyan már azt hiszed hogy azért hoztalak ide hogy megnézd a nyitva tartási időt? Na, gyere már!-mosolygott rám biztatóan és ezzel egyidejűleg húzott egy kabin felé ahol már egy ember várt minket.  Köszönt majd kinyitotta a kabin ajtaját, mi pedig beszálltunk. Nem hiszem el hogy képes volt kibérelni ezt az egészet, nyitva tartási idő után. A "szerkezet" elindult nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Nem volt elég a félelem de ekkor még Zayn is átölelt hátulról. Éreztem, a parfümét, a kezeit a derekam körül, miközben London-t csodáltam. Az érzés amit akkor éreztem, leírhatatlan, elbűvöl, magával ragadó, és fantasztikus(tőszavakban íg jellemezném) A szívem kihagyott egy ütemet (vagy kettőt) és még a szám is tátva maradt.

-Csodás, ugye?-elvarázsolt pillanatomban csak bólintottam egyet (na nem mintha amúgy tudtam volna egyebet csinálni).

-Tudod azt hiszem kicsit elkapkodtuk ezt az ismerkedés dolgot, és gondoltam itt az ideje pótolni. Csak remélni merem hogy sikerült is.
Megfordultam, és megcsókoltam. Ő pedig eltolt egy picit, azt hittem valami rosszat tettem, de ekkor szóra nyitott a száját, bennem pedig megállt az ütő.

-Destiny! Én nagyon kedvellek, sőt szeretlek! Szeretném ha erről a randiról már úgy mennénk haza, hogy igen mi már egy pár vagyunk. Na, mit szólsz hozzá?-félve várta a válaszom, nekem pedig csak széles vigyorra húzódott a szám és a nyakába vetettem magam.-Akkor ezt most vehetem ismét igennek?-mire hevesen bólogatni kezdtem. Ahogy kezdtük, úgy fejeztük be a napot. Boldogan!

~12. ...hülyeségeket beszélek.~

Jó olvasást! :)

xx Witta

A karjai közt aludtam el, és féltem. Féltem attól, hogy mi lesz ha reggel nem lesz már mellettem, ha nem csak mellettem nem lesz ott de el is tűnik majd egy pár napra. Rettegve a gondolattól aludtam el miközben hátulról ölelt. Már rég aludt, legalább is az egyenletes szuszogásából, így gondoltam. Én pedig vergődtem, sokáig fent voltam és harcoltam magammal, a gondolataimmal. A félelem csak az egyik ok volt, de ott volt még a megvetés is ami magam ellen irányult. Teljes mértékben utáltam magam, és nem tudtam volna pontosan megfogalmazni miért. Talán azért mert naiv voltam és neki adtam magam, vagy azért mert ilyen gyorsan. Hisz alig ismerem két hete és már az ágyában henteregtem. Már csak imádkozni tudtam, hogy ne hagyjon itt, illetve hogy csak fordított sorrendben mentünk és ezután jön az ismerkedés. Nevetséges vagyok. Ilyen gondolatokkal viszont igen csak nehezen ment az elalvás, de még egy óra forgolódás után olyan hajnali kettő magasságában csak sikerült álomba merülni. Eddig majdnem minden reggel úgy keltem, hogy az ablakon bevilágító napsugarak ébresztettek (már amikor) és máris jobb kedvem lett tőle. Ezúttal hét ágra sütött a nap , szinte már fájt a szemem de most valahogy nem tudott feldobni. Ismét eszembe jutottak a tegnapi gondolataim, de miután Zayn tenyerét még mindig a derekamon éreztem az első dologgal kapcsolatban minden rossz gondolatom elszállt. Mikor megfordultam, hogy szembe legyek vele, tényleg minden gondolatom elszállt. Csak egyetlen egy dolog egy járt a fejembe, hogy milyen szerencsés vagyok hogy egy ilyen pasi mellet ébredhetek fel, és a pár perccel ezelőtti rossz kedvem is eltűnt. Ahogy elkezdtem arcát pásztázni, gyönyörű fekete hajától kezdve, hosszú szempilláin keresztül, az íves állkapcsáig majdnem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Bár szinte mindennap látom őt, mégis ahogy itt fekszik mellettem csukott szemekkel és egyenletesen emelkedő mellkassal ami láthatólag jelzi hogy alszik még, egyszerűen..nem is tudom mi a megfelelő szó, talán a gyönyörű. Igen, gyönyörű. Kezeim óvatosan felvezettem arcán teljesen addig ameddig el nem értem a hajáig. Ujjaimat végig vezettem dús tincsei közt, ekkor elkezdett ébredezni így hát szépen lassan vissza húztam kezem az arcán lefelé, de mikor végleg elengedtem volna, megragadta azt és puszit nyomott a tenyerembe. Rám mosolygott, rá mosolyogtam és ez ment kb. 5 percig. Mikor felálltam, hogy legalább egy pólót magamra kapjak. Elindultam a szét dobált ruhák felé, és önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, mikor eszembe jutottak a tegnap este történései. Észre se vettem de miközben pólómat kerestem egyik lábamról a másika billegtem, rajtam nem volt más csak egy bugyi és melltartó amit nem messze az ágytól találtam meg, mögöttem pedig Zayn könyökölt az ágyon mikor megfordultam.

-Hm, igazán folytathattad volna, engem nem zavart.-vigyorgott szinte más idegesítően önelégülten. Mire hozzá vágtam a pólóm, de csak utána jutott eszembe, hogy azt keretem mikor a fején landolt. Elkezdte előttem az említett ruhadarabot lengetni, kétszer próbáltam elkapni de nem sikerült.  Nem volt mit tenni, semmi kedvem nem volt érte harcolni vele, így hát az ő pólójába bújtam bele, kicsit nagy de tökéletes, és az illata... Gyorsan magamra húztam a nadrágom, és elbattyogtam a fürdőbe és egy gyors arc frissítés meg fog mosás után lementem a konyhába, hogy valami enni valót készítsek. A fiúknak ismét csak hűlt helyét lehetett látni egy cetli formájában.

Jó reggelt tubicáim! 
Gondolom az éjszaka kellően kifáradtatok (Zayn legközelebb lehetne kicsit halkabb is, nem elég nagy ez a ház ;) ) ezért úgy gondoltuk a srácokkal, hogy ma békén hagyunk titeket. Délután érkezünk a ház azért maradjon egyben.
Csók: Louis

Hát persze ki más is fogalmazna így ha nem a drága móka mesterünk. A 'levél' olvasása közben enyhe pír futott az az arcomba (kb rákvörösen pompáztam ott a nappali közepén.) Kis idővel később Zayn is lejött immár felöltözve. Egy fekete Nirvana-s pulóver volt rajta, egy egyszerű világoskék farmerrel, mondanom sem kell a haja már be volt lőve. Ész veszejtően nézett ki, ahogy lassan lesétált a lépcsőn. Tátott szájjal figyeltem minden mozdulatát, végig követtem ahogy vigyorogva ki veszi a kezemből a kis lapocskát. Ugyan azzal az arc kifejezéssel olvasta el, mire a végére ért elnevette magát majd összegyűrte a kis fecnit. De a szemem még mindig a pulóvere foglalta le de nagyon. Pimasz mosolyra húztam a szám és elkezdtem felé közeledni. Két oldalán a ruhadarab alatt felvezettem a kezeim, mikor megéreztem hogy alatta már csak a meztelen mellkasa van, még szélesebb vigyorra húzódott a szám. Némi szerencsétlenkedés, és egy két lágy puszi után de végre megszabadítottam attól a gyönyörűségtől. Fel vettem és elégedetten mértem magam végig, majd gyors puszit nyomtam még az arcára majd ellibbentem, illetve ha csak nem ránt magához a derekamnál fogva és pörget meg.

-Ha így folytatod akár a szobámba is költözhetnél, és akkor nyugodtan használhatnád a ruháim.-suttogta, bár nem tudom miért hisz csak ketten voltunk.
Boldog voltam, felhőtlen jó kedvem semmi nem tudta volna tönkre tenni, akár madarat is lehetett volna velem fogatni. Zayn feldobta az ötletet, hogy ha már úgy is ilyen itthon ülős napunk van miért ne használjuk ki, szóval a filmezésre esett a választásunk. Csináltunk popcorn-t és leültünk a nappaliba megnézni a LOL-t, Zayn-t állítása szerint nem zavarta, nekem meg akkor csak jó ugyanis imádom azt a filmet. Már jóval elhagytuk a film felét mikor feltette egy kérdést. Egy olyan kérdést amit már én is régóta kérdezgetek magamtól.

-Mi van köztünk?-meredt rám sötét szemeivel, amik hatalmukba kerítettek, én meg csak pislogtam rá mint aki megbénult, na jó hang ha akartam se volna se jött volna, de ez most más volt. -Úgy értem én biztos vagyok az érzéseimben tudom hogy tudnálak szeretni...hülyeségeket beszélek, és ezt is te teszed velem -mosolygott rám miután megláttam még mindig fagyott tekintetem- nem csak tudnálak, hiszen már most szeretlek. Szeretlek Destiny. -El jött a kínos pillanat mikor a reakciómra várt, én pedig csak tátogtam valami össze-visszaságot a számmal, talán egy: én is szeretlek, akart volna lenni de nem ment. Mikor már remény vesztve kezdte volna lehajtani a fejét kezeim közé fogtam az arcán és szenvedélyesen megcsókoltam, remélve ezzel be tudtam bizonyítani, hogy nem egy oldalúak az érzések.

~11. Szerelem? Fogalmam sincs, de valami történt az biztos.~

Jó olvasást! :)
xx Witta.

Ott ült és meglepetten bámult rám. Nem kezdtem őrjöngeni, nem dobtam meg semmivel és, hogy miért? Nem tudom.

-Destiny én megtudom magyarázni-kezdte volna de csak megráztam.Nem tudom miért de nem érdekelt, hogy belenézett a szeméyles cuccomba hisz úgy is elmondtam volna neki...egyszer biztos.. Egyszerűen fogtam magam és elbotorkáltam az ágyamig, hogy letudjak ülni. Ő pedig elém ült a földre  és a térdeimre tette a kezét.

-Ne haragudj.-őszinte volt...hallottam, de nem tudtam haragudni,fogalmam sincs miért de nem ment.

-Olyan buta vagy, hogy ilyeneket gondolsz...-simított végig az arcomon és érzeem hogy pír szökik arcomba érintése nyomán. Rá emeltem könnyes tekintetem. Nem szeretek mások előtt sírni, de volt olyan érzésem ha előtte megengedek magamnak egy-két könnycseppet nem vet majd meg. Letörölte már szám szélé csücsölő könnycseppeket, és puszit noymott helyükre. Időközben már elhagyta szám szélét, és a puszikat csók váltotta fel. Észre sem vettem de már nem az ágyon ültem hanem Zayn ölében aki a földön könyökén támaszkodott. Én irányítottam. Normál esetben nem tennék ilyet, de ez egyáltalán nem normál eset, mert megőrjít. Megbolondulok ha mosolyog, ha nevet, ha lélegzik megbolondít maga a személy. Még mielőtt elfajult volna a helyzet a csengő mint keserédes megváltó sikított fel.

-Ezek a fiúk lesznek.-motyogta lecsukott szemekkel. Kifújtam a levegőt és lemészam rőla még mielőtt valamelyik jó madár "ránk nyitott" volna. Jól tettem ugyanis egy fél perccel Niall érkezett...

-KAJA!-...és távozott.

-Azt hiszem most jobb, ha lemegyünk-kuncogutt, én pedig egyetértően blógattam és példáját követve leindultam a konyhába. Négy várakozó tekintettel találtuk magunkat szembe.

-Végre már.-mondta Liam majd amint leültünk, neki kezdtek a sült csirkének. Furcsa volt a hangulat. Meg nem tudnám mondani, hogy miért csak egyszerűen furcsa és kész. Ettem volna én, de valami lekötötte a figyelmem, egész pontosan Zayn keze a combomon. Nem voltam rest viszonozni a 'műveletet'. Kezem a combjára helyeztem és egyre beljebb csúsztattam, miközben erős érdeklődést próbáltam mutatni Lou és Harry viccei felé. Zayn hirtelen felállt az asztaltól miszerint csörög a telefonja. Senki nem hallotta. Már nem jött vissza enni, így hát én mentem utána. A szobájában ült és levolt hajtva a feje, és úgy a majdnem sötét szobában. Felállt és közeledt felém, teljesen addig amígy a hátam az ajtóval nem érintkezzek és mellkasom nem feszült az övéhez. Nagyot kellet nyelnem, és a légzésem is felgyorsult.

-Még egyszer ne csinálj ilyet. Mármint amit az ebédlőben is...vagy csináld jó helyen, mondjuk az ágyamba, kajén vigyorra húzta a száját, majd bele csókolt a nyakamba és ezzel egy időben kulcsra fordította a szoba ajtaját. Több se kellet tenyeremmel kezdtem el tolni teljesen amíg az ágyhoz nem értünk. Leült a könyökére támaszkodott én pedig az ölébe ültem (nem is tudom miért de ismerős volt a helyzet). Nem sokáig irányíthattam, mert hamar maga alá gyűrt. Gyengéden magához húzott, megremegtem mikor fogát a nyakamon éreztem. Egyik kezem a vállára helyeztem, másikkal pedig a hátát kezdtem simogatni. Zayn elhúzódott és gyermeki örömmel az arcán elmosolyodott. Döbbenettel, vegyes csodálattal vizslattam tökéletes arcát. Ismét magához vont, most már nem annyira gyengéden, aztán már csak azt éreztem, hogy szája az enyémmel olvad egybe, nyelveink pedig szenvedélyes harcot vívnak, átkarol és magához húz. Vagy egy órán át csókolóztunk, legalábbis én így éreztem. Végre megszabadított a ruháimtól miközben én az övét próbáltam lerángatni róla kisebb - nagyobb segítséggel. Mikor megérintettem merev férfiasságát, örültem hogy fekszek, különben egész biztos padlót fogok. Feladtam a harcot azzal a vonzalommal szemben amit iránta érzek, hogy valahányszor rám mosolyog játszam, nem érzek semmit a gyomromban. Szerelem. Nem tudom. Soha nem ismertem Zayn Malik-hoz hasonló embert, aki folyatosan azért harcol, hogy elhitesse velem azt, hogy nem vagyok felesleges, hogy szép vagyok, pedig már tapasztalta milyen makacs vagyok, mégsem adta fel. Becsülendő kitartás főleg ha rólam van szó. De az idő nem állt meg csupán elkalandoztak a gondolataim miközben még mindig ajkaim kényeztette. A keze mindenütt ott volt. A mellemet, a fenekemet és a combomat markolászta. Aztán elengedett és ''alámerült''. A hátam ívbe feszült és vakon bámultam a sötét plafont, miközben nyelve simogatott és a combomat markolászta. A felgyülemlő erőmet a paplan markolászásán vezettem le. Nem sokára elért a gyönyör, egész pontosan elöntött. Felhúzta magát szem magasságba miközben végig csókolta a testem. Majd a fiókjában kezdett kotorászni és egy kis zacskót húzott elő. (Komolyan ilyenek vannak az éjjeli szekrényében?!)  Fordítottam a helyzetünkön és lassan rá ereszkedtem. Éreztem ahogy a hajamba túr és az arcomat nézi amint centiről centire belém hatol. Ismét fordultunk, arcát a nyakamba temette és tolni kezdett. Szája ismét az enyémre tapadt. Nem sokkal később olyan intenzitással tört rám a beteljesülés érzése, hogy szinte csillagokat láttam. Éreztem, hogy megremeg amint elélvez. Olyan volt mintha eddig halott lettem volna és most újra élnék. Szerelem? Fogalmam sincs, de valami történt az biztos.

~10. Tudok várni...~

Jó olvasást! :)

xx Witta.

Egy sötét helyen vagyok, egyedül, és ráadásul fázok is. Minden hideg, és barátságtalan, majd egy halvány arc jelenik meg előttem és kinevet. Furcsán bámulom, majd beszélni kezd.

-Kevés vagy, és jelentéktelen senkit nem érdekelsz.
Majd megjelenik még egy halvány arc de ugyan az, méghozzá ez az én arcom, saját magam ócsárolom.

-Menj haza és ne zavard a fiúkat! Hát nem érted? Selejt vagy!
Még egy arc, és még egy, egyre többen vannak és hozzám beszélnek, engem szidnak. Bántanak a szavaik befogom a fülem, de ők csak hangosabbak, én pedig félek mert egyedül vagyok...magammal.

-Hé Destiny jól vagy?-rázogatta meg Zayn a vállam, én pedig felkeltem...végre. Kérdőn néztem rá.

-Rángatóztál álmodban. Biztos csak rosszat álmodtál.-mosolygott rám biztatóan, én pedig megengedtem magamnak egy mosolynak nevezett grimaszt.

-Hozzak esetleg egy pohár vizet?-bólintottam, mert tényleg jól esett volna, valami folyadék ugyanis annyira kiszáradt a szám, hogy nyelni alig tudtam. Próbáltam feldolgozni az álmom, vagy jelentőséget illetve értelmét keresni, de mindig ugyan oda jutottam el, hogy ez így van mármint tényleg értekelhetetlen vagyok. De nem nagyon tudtam elmerülni a gondolataimban, mert Zayn egy percen belül már vissza is ért egy üvegpohár kíséretében.

-Minden rendben?-szemében mintha aggódást véltem volna felfedezni, de miért? Én nem érdemlem meg. Minden esetre egy bólintással reagáltam. Hazudtam. Semmi nem volt rendben. Feleslegesnek és tehernek éreztem magam, és valószínűleg jogosan. Leraktam a poharam, és leszorítottam a szemem, hogy vissza tudjam tartani a sírásomat.

-Gyere ide.-mosolygott rám, és magához vont. Miért ilyen kedves és megértő velem?- Remélem egyszer kiérdemlem a bizalmad, és beavatsz a gondolataidba.-mondta halkan, nekem pedig ennyi elég is volt, halk hüppögésbe kezdtem, két vállam megfogtam és maga felé fordította az arcom.

-Ugye semmi rosszat nem mondtam?-hangja kétségbe esett volt, én pedig egy barom. Most miattam hibáztatja magát? Hihetetlen, gyorsan megráztam a fejem, és újra a karjaiban kötöttem ki ezúttal önszántamból.

-Én tudok várni.-suttogta a fülembe majd homlokon csókolt. Szemeimbe újra könnyek szöktek, ismét összeszorítottam őket, hátha nem kezdek el írni, de már késő volt, így választás hiányában álomban sírtam magam...Zayn karjai közt. Reggel felébredtem...Zayn karjai közt, mivel ez volt az első dolog amit megláttam, egyből mosoly szaladt az arcomra.

-Destiny mi el...-nyitott be Harry hirtelen.-...hoppá.-mondta kacéran.Díjaztam, egy jól célzott dobással a megnyilvánulását, majd szám elé emeletem a kezem hogy maradjon csendbe mert Zayn még alszik, vette az adást és kiment,

- Oké mi elmentünk vásárolni, meg egyebek, ti pedig ne szedjétek szét a házat.-mutogatott jelentőség teljesen köztünk. Megforgattam a szemem, majd kimásztam az ágyból hogy csináljak egy kis reggelit magunknak. Minden főző tudományomat bevetve, készítettem palacsintát. Végül egy tálcára tette, egy pohár narancslé kíséretében, majd egy cetlit is ráraktam amin ez állt: Köszönöm az éjszakázást! Majd bevittem az ágyban heverő álomszuszék pont akkor ébredezett.

-Ezt mind nekem?- motyogta szexi reggeli rekedt hangján, én pedig bőszen bólogatni kezdtem és elé helyeztem a tálcát. 

-Úh nagyon szépen köszönöm, és igazán nincs mit.-mutatta a cetlit. Alig, hogy befejezte csöngött a telefonja, ő pedig felvette és kiment a szobából, én pedig, hogy addig is lefoglaljam magam bekapcsoltam a gépem. Leellenőriztem az e-mail-eket, felléptem a közösségi portálokra, majd írtam még egy kicsit. Némaságom által nem tudom kivel megbeszélni problémáim, így hát kiírom magamból...magamnak. Nem szeretem ha sajnálnak. Hirtelen ötlettől vezérelve felvettem egy melegítő együttest, zsebre vágtam az mp4-em és írtam egy cetlit. Kifelé menet Zayn kezébe nyomtam a cetlit és már ott se voltam. Amint kiléptem az ajtón, majd elindultam a közeli park felé, közbe pedig próbáltam rendezni a gondolataim.

*Zayn szemszöge*

Már egy jó ideje beszéltem Paul-al a következő hónappal kapcsolatban. Azt mondta azért hív fel mindenkit egyesével mert így neki kényelmesebb, hát ja ez aztán a logika. Kíváncsiságból felmentem Destiny szobájába, ahol ott volt a gépe bekacsolva, furcsa. Nem szerettem volna, de annyira kíváncsi voltam, hogy mi áll a megnyitott dokumentumba (mert, hogy az volt). Így hát belenéztem. Ezt ő írta, magáról, és az érzéseiről.

"Még mindig a fejembe csengenek a mondatok az álmomból: Felesleges vagy...és társai. Talán úgy van, talán tényleg felesleges vagyok"Csíptem el egy mondatott a szövegből, mielőtt kinyílt volna az ajtó, és Detstiny kérdő tekintetével találtam magam szembe.

9.~Beautiful~

Jó olvasást, és ne felejtsetek el komzini, illetve értékelni, mert csak úgy tudom, hogy mit gondoltok a történetről, és hogy érdemes-e folytatni! :)
xx Witta

*Liam szemszöge*

Zayn óvatosan, csukta be Destiny ajtaját, pont akkor mikor kiléptem a szobámból. Mikor meglátott érdeklődve rám nézett.

-Liam beszélhetnénk lent?

-Persze.-válaszoltam zavartan, majd követtem a nappaliba.

-Destiny-nek mi történt a hangjával?-nézett rám össze zavartan, úgy éreztem elmondhatom neki, mert bár ő magam még nincs tisztába az érzéseivel a húgom iránt de én tudom, hogy ők boldogok lesznek méghozzá együtt.

-Mennyit mondott el neked?-érdeklődtem, hogy azért még se kelljen neki mindent kétszer végig hallgatnia.

-Annyit, hogy torok gyulladás miatt.

-Valóban, de nem hiszem, hogy teljesen megértenéd ha nem az elejétől mesélném el, szóval most jól figyelj, erről a családon és Lolán kívül senkinek nem beszélt még. Ezt jól jegyezd meg. De ha már úgy is elmondta most kifejtem. Mindig szeretett a figyelem központjában lenni, és szerette énekelni is. Sokat énekelt a helyi, illetve iskolai rendezvényeken, sokszor magát kísérte gitárral, nagyon tehetséges volt, és ezt most minden elfogultság nélkül mondom. Aztán mikor 13 volt, pont egy ilyenre készült, rengeteget görcsölt a dolgon, pedig már sokszor csinálta, gyerek létére , órák hosszát csak énekelt, és gitározott, maximalista volt, ha csak egy picit is másképp sikerült neki, mint ahogy eltervezte kezdte előröl  Ki sem lehetett robbantani a szobából. Reggelre elkezdett berekedni a hangja, és kétségbe volt esve, hiába szólt rá mindenki ő csak folytatta az éneklést, aztán az egyik nap mondta hogy nagyon, fáj a torka. Anyáék megpróbálták otthon kezelni, mézes tea, sál, minden  de nem sikerült mert még mindig panaszkodott hogy rettenetesen fáj neki, és a hangja is hol elment, hol tudott beszélni de akkor is csak rekedten. Így hát elvittük orvoshoz aki azt mondta, hogy megpróbál neki gyógyszereket felírni, de sokáig nem volt kezelve és úgy elfertőződött a torokgyulladás, hogy ráment a hangszálaira. De először nézzük meg hátha segítenek a gyógyszerek. Destiny kitartóan szedte a pirulákat,de nagyon elvolt keseredve, persze az iskolarendezvényt is kihagyta. Két hét után, nem volt semmilyen javulás, így visszamentek az orvoshoz aki azt mondta nekik, hogy lenne egy megoldás, a műtét de még nagyon új, és sok komplikációval járna. De a műtét nélkül pedig elveszítheti a hangját.  Mondanom sem kell anyáék bele se mentek, nem szerették volna ha a lányuk egy műtétbe halna bele. Hónapokon át ment a hiszti, mit szerint ő már elég erős kibírná és a többi. Anyáék meg se hallották, Destiny pedig összetört. Rengeteget sírt akkoriban, de lassan rájött hogy ez csak még erősebbé teszi őt, így minden energiáját a gitározásba fektette, egy ideig boldog volt. De mikor az iskolában fellépet volna, elrontotta, valami nem stimmelt, lefagyott a színpadon így azt is abba hagyta az állandó piszkálódások miatt. Ezután nem foglalkozott semmi, csak a tanulással, és meg is lett a gyümölcse az addig is jó átlagát kitűnőre javította, büszkék voltunk rá. Aztán itt vagyunk most, láthatólag boldog, és ha csak az utcán látnád, nem néznéd ki belőle hogy mennyit harcolt önmagával, és mennyit szenvedett.-fejeztem be a kis monológomat mosolyogva. Zayn pedig láthatólag sokkolva fogadta a híreket, hátra dőlt a kanapén, kezét maga mellé ejtette, és a falat kezdte el bámulni.

-Ha gondolod tudok neked mutatni egy videót.-óvatosan felém fordította fejét, majd lassan bólintott egyet, elég érdekesen viselkedett, lehet sok volt egyszerre az infó, de ő szerette volna tudni. Felmentem a szobámba, és a gépemmel tértem vissza. Ki kereste a kedvenc videóm majd elindítottam. Mikor vége lett lecsuktam a laptopot, és Zayn reakciójára vártam.

-Ez elképesztő-csodálkozott a képernyőre- gyönyörű hangja van, volt, bocsi nem tudom hogy illik ezt mondani, de érted ugye?

-Igen tudom, nem csak őt viselte meg a dolog, de mindenkit. Látni az egy szem húgom ahogy szenved, borzasztó volt. Nem szeretném még egyszer úgy látni mint akkor.-néztem barátom felé remélve, hogy vette a célzást.-Figyelj haver, tudom ezt most egy picit sok lehet egyszerre, de remélem érted, hogy miért féltem annyira őt. Vigyázz rá.- paskoltam meg a vállát majd ott hagytam a sokkolt Zayn-t egyedül a nappaliban.

*Zayn szemszöge*

Most, hogy már tudom az okát a némaságnak, csak annyi változott meg bennem hogy jobban tisztelem ŐT. Illetve az, hogy percről perce csak egyre többet és többet érzek iránta. Meg bolondít, és megőrülök ha nem láthatom, a gyönyörű mosolyát, hosszú haját, és bár nem ő az a kifejezett modell alkat, de ő így tökéletes nekem. Nem szereti ha a külsejét dicsérik, pedig igazán megérdemli,  aki magára vonzza az emberek pillantását, csak úgy sugárzik belőle csodálatos egy személyiség. Mi kell még? Ő csak egyszerűen tökéletes, és elfogom vele hitetni. Tudtára kell adnom, hogy hogy érzek iránta. Mikor vissza mentem a szobájába, ugyan úgy békésen feküdt az ágyon mint amikor ott hagyta a beszélgetésünk után. Leültem az ágyára és csak bámultam, ahogy egyenletesen lélegzik, ahogy haja kócosan a szemébe lóg, ahogy ott feküdt elképesztően szép volt. Nem bírtam abba hagyni csodálását, de elálmosodtam és már nem akartam zajongani így hát ruhástól befeküdtem mellé.

~8. Gyenge pont~

Jó olvasást! :)
xx Witta

"...Guarded my heart like a diamond ring,
But love, your love changes everything"

A pillanatot Harry zavarta meg, mivel berontott a konyhába azzal az indokkal, hogy ő éhes. Tényleg most komolyan nem lehetett volna éhes egy-két perccel később?

-Megzavartam esetleg valamit? -kérdezte kacéran, de Zayn szúrós pillantása után jobbnak látta ha hallgat. Fájdalmasan elmosolyodtam, majd a fiúkat kikerülve elhagytam a helységet, és felvonultam a szobámba. Kopogtak, így hát kinyitottam. Azt hittem, hogy Zayn fog ott állni de nem ő volt, hanem Liam.

-Szia. Bejöhetek? Oh köszi.-ült le az ágyamra, ellenvetést nem tűrve.-Tudod Harry nem éppen arról híres, hogy tudja tartani a száját. Hogy az a... kezdtem volna a göndörke gondolat béli ócsárolását, mire bátyám megint megszólalt.-Szóval még mielőtt elküldenéd a srácot a...ahova gondoltad, meg szeretnélek kérni, hogy ne haragudj rá, valamint jól gondolt át, mit érzel, és mit csinálsz.

-Mi? Dehát köztem és Zayn közt nincs is semmi.-háborodtam fel.

-Persze hogy nincs, még. De a vak is látja hogy Zayn számára nem vagy közömbös.

-Tényleg?-kérdeztem csillogó szemekkel.

-Úgy látszik ő se neked.-nevetett fel, mire a vállába bokszoltam. Jól van, ezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy nem szeretném, hogy bántódásod essen, és hogy tudd én szeretlek!-gyorsan megölelt nyomott egy puszit a fejem tetejére, majd ott hagyott a szobámba, egyedül....a gondolataimmal.
Az első dolog ami eszembe jutott, hogy igazából nem haragudtam Harry-re, nem tudom honnan vette ezt a badarságot csak nem hittem volna, hogy a fiúk is ennyire kotnyelesek. A másik pedig az amit mondott: "...még. De a vak is látja hogy Zayn számára nem vagy közömbös." hangzott fejembe a mondata, elpirultam pedig senki nem volt ott, mégis nevetve fúrtam bele a fejem a párnába. De megint kopogást hallottam az ajtó felől, és mivel még nem raktam ki a cetlit ajtóra kénytelen voltam felállni, hogy kitudjam nyitni azt. Ezúttal Zayn állt velem szemben.

-Bejöhetek, kérdezte egy csábító fél mosollyal. Válaszképpen bólintottam egyet, majd elálltam az útból, hogy betudjon jönni, és az ágyra mutattam jelezve hogy üljön le. Nem kellet kétszer kérni, így hát szépen elterült az ágyamon, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem. Egymás felé fordultunk, mindketten a a kezünkön támasztottuk a fejünket, és megállás nélkül mosolyogtunk.

-Gyönyörű vagy.-mondta a szemembe, én pedig elszégyelltem magam, nem szerettem sose ha ilyeneket mondanak, nem érzem azt, hogy kiérdemelném valamivel is ezt a jelzőt, vagy bármely más dicséretet. Már lassan 5 perce bámultuk egymást de láttam, hogy valamit mintha mondani szeretne, csak nem meri, vagy nem tudja hogy kezdjen neki. De végül csak szólásra nyitotta a száját.

-Te, hogy vesztetted el a hangod?-félénken kérdezett, gondolom érezte, hogy ez egy kényes téma számomra. Már pedig jól érezte nem szeretek róla beszélni. De úgy éreztem elmondhatom neki. Így hát gyorsan papírt ragadtam.
"Egy torok gyulladás miatt, azt mondták kezelhető, majd azt is mondták sok komplikációval járhat, így anyuék bele se mentek a dologba, nekem pedig nem sok beleszólásom van/volt mert még nem vagyok nagykorú." Miután befejeztem átadtam neki a lapot. Miután elolvasta, megölelt gondolom egy amolyan 'minden rendben lesz' ölelés volt, mit ne mondjak nagyon de nagyon jól esett. De mikor elváltunk nekem könnyes volt a szemem, és ő is észre vette. Nem kérdezte miért hisz tudta, hogy gyenge pontra tapintott, és azt is hogy most valamelyest megnyíltam neki. Megint elkezdett közeledni, de mielőtt túl közel ért volna, kezemet óvatosan a mellkasára helyeztem, és éreztem hogy szíve elég gyors tempóban dübörög. Kérdőn rám nézet.

-Liam ki fog nyírni...Mind kettőnket.-tátogtam, mire elmosolyodott.

-Te a húga vagy, szóval nem hiszem. Engem meg nem érdekel, csak veled lehessek. -vigyorgott pimaszul, így folytatta útját a szám felé. Célba is ért, és szenvedélyesen csókolt, közben pedig arcom simogatta, a hideg ismét kirázott ezúttal okkal. Piszok jól csókolt, de minden pillanat véget ért, ahogy ez is, így hát levegő hiányában pihegve váltunk el egymástól. A szemem még mindig csukva volt, csodálatos érzés járta át a testem. Azt hiszem lassan feladom a harcot, nem érdemes a szerelemmel harcolni, érzem hogy vesztésre állok.

~1. Díj~

DÍJ, amit a Let's prtend it's love írójától kaptam, és nagyon nagyon köszönöm neki! :)

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

1. 14 éves vagyok
2. Több mint egy éve Németország-ban élek
3. 8, évig tanultam furulyázni, 2 évig zongorázni, és 5 percig gitározni (Y)
4. 2 testvérem van, egy öcsém (11) és egy húgom (5)

5. Nem tudom feltűnt-e valakinek, de oda meg vissza vagyok a One Direction-ért.
6. Az összes "régi" Disney sztárt imádom.
7. Szeretem a horror filmeket, meg az akció-vígjáték, és vígjátékokat is, a romantikus filmeket viszont annál kevésbé :'D
8. Elég egy érdekes iskolába járok :'D
9. Sose tetszettem még senkinek, szerintem egyenesen taszítom a fiúkat xD
10. Tetszik egy srác, de erről csak a legjobb barátnőm tud senki más.
11. Nehezen nyílok, meg és nehezen felejtek, nem szeretek veszekedni.

2.A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!

1. Hol jártál már az életed során? Magyarország (Budapest, Debrecen, Balatonfüred, Tihany, Hajdúböszörmény, Salgótarján xd.) Németország ( Siegen xd., Königswinter, Köln, Juist)

2. Milyen helyeket szeretnél meglátogatni? LONDON-t mindenképpen :)) Párizs, Róma, NY, Berlin, és még sok helyre :)

3. Jellemezd magad egy szóval! makacs (illetve sokan ezt mondják, én nem tudom :D)

4. Mióta szereted az 1D-t? február 24 (szóval viszonylag nem rég óta)

5. Fanatikus rajongó vagy inkább csöndes rajongó? egy kicsit mindkettő :DD

6. Ha nagyobb leszel, foglalkoznál az írással? nem hiszem, hogy lenne hozzá akkora tehetségem, hogy hosszú távra tervezzek vele, de talán hobbi szinten igen :)

7. Milyen szakon tanulsz? hát majd a gyakorlat után eldől, hogy milyen iskolába megyek tovább tanulni, egyenlőre még nem tanulok szakot.

8. Mi leszel, ha nagy leszel? nem tudom még :'D

9. Van valami hobbid? talán írás, meg olvasás, már ha ezek a hobbik, igazából fogalmam sincs :D

10. Sportolsz valamit verseny szinten? már nem, de régen kosaraztam

11. Mi az, amire az életedben hihetetlenül büszke vagy? talán az okleveleim :')

3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

1. Mióta írsz?
2. Mennyire érzed magad jónak, abban amit csinálsz?
3. Mi a nagy álmod?
4. Ki a kedvenc énekesed?
5. Kedvenc blogod?
6. Ha valamit változtatnál (akármi) mi lenne az?
7. Voltál már szerelmes?
8. Miért kezdtél írni?
9. Mi inspirál a legjobban?
10. Ki a példa képed, és miért?
11. Milyennek találod a blogom? (ha nem olvastad még , akkor olvasnád?)

:))

4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés) /nem lesz meg a 11!/

-esztoo.▲ -dzsúlsz.▲-fanni. -Vampire Girl

~7."...komolyan gondoltam"~

Csak annyit hogy ami dőlt betűvel van az jelbeszéd. Jó olvasást! =)

puszi: Witta

Amint megláttam elszánt tekintetét, minden gonosz gondolatom elszállt. Majd mikor még gonosz vigyorra is húzta a száját, meg is ijedtem egy picit. Rám nézett, a lépcsőn sorakozó fiúkra majd megint rám. Felhúztam a szemöldököm, ugyanis fogalmam sem volt mit akart azzal elérni.

-Fiúk!-folytatni akarta,de nem engedtem neki, befogtam a száját a kezemmel, mire ő azt megnyalta, mondhatom kicsit sem gyerekes- Cuki a hajatok, éjszaka fodrászt váltottatok?
A srácok egymásra néztek, majd mind az öten rám. Egy amolyan "megtudom magyarázni" féle angyali mosolyt villantottam rájuk. De Niall előbb megszólalt.

-Hát azt hiszem ezt megérdemeltük-nézett körbe jelentőség teljesen, mire én egy 'köszönöm-öt' tátogtam el, egy igen csak érdekes grimasz kíséretében.
Miután a fiúk lerendezték magukat, megszólalt Lola telefonja, az anyja volt az és közölte vele, hogy menjen haza. Nem örültem a hírnek, egyáltalán nem, hiszen ő az egyetlen Liam-en kívül aki megért és ismer. De muszáj volt, így hát kikísértem az egyetlen személyt aki TELJES mértékben megtud érteni. Mondhatni egyedül maradtam. Elterültem a kanapán, pont úgy, hogy ne legyen hely leülni.

-Destiny ülj fel rendesen!-Szólt rám Harry, én csak megráztam a fejem-hát jó te akartad...-úgy ült le a lábamra mintha ott sem lennék. Vettem az adást, és meg is próbáltam felülni, de ekkor rám ült Zayn is. Liam, Louis, és Niall csendesen figyelték az eseményeket. Ekkor eszembe jutott valami. Mivel egy pár éve megnémultam a balesetem következtében  pontosan 4 évvel ezelőtt, mikor 13 éves voltam, muszáj voltam jelbeszédet tanulni, ezáltal Laim-nek is velem kellet tanulnia, illetve anyáéknak is. Kíváncsi vagyok, hogy a drága bátyám mennyire emlékszik még a dolgokra, illetve a néma veszekedésekre mert hogy, mindent megtanultam jelbeszéddel, még a "csúnya" dolgokat is. Mivel tudtam hogy Liam figyel ezért elkezdtem "beszélni" (mutogatni).

-Emeljétek le rólam a nagy valagotokat, különben nagyon megbánjátok.

-Tényleg, hugi? És mivel bántanád őket?- vigyorgott rám a bátyám.

-Ó hát nem felejtettél el a "nyelvünkön beszélni"?-csodálkoztam rá.

-Nem én. -mosolygott még mindig.

-Ne már ez nem fair, én is akarom tudni mit "beszéltek.-nyavalygott Harold.

-Azt mondta, hogy emeld le a segged róla, különben megbánod. És ha most azonnal nem szálltok le róla, én fogok rólatok gondoskodni.-Fonta keresztbe maga előtt a kezeit. A fiúk láthatólag megérették ugyanis azon nyomban lepattantak rólam. Én is követtem a példájukat és  bátyám keze közé vettem magam, majd mikor elhúzódtam "kimondtam" amit gondoltam:

-Szeretlek.

-Én is hugi.-majd megint megölelt, de ezúttal a fiúk is csatlakoztak egy nagy 'családi' ölelésre.
Majd mikor ismét elváltunk a fiúk előrukkoltak azzal az ötlettel, hogy ők is szeretnének megtanulni egy pár dolgot így hát neki is láttunk.

-És mond csak Destiny, hogy van az, hogy kedvellek?-kérdezte Zayn.

-Kedvellek .-mutattam neki.

-Én is téged. mosolygott rám, minden gúny nélkül, a szívem egy pillanatra mintha kihagyott volna, de végül viszonoztam a mosolyt majd lehajtottam a fejem, még mindig mosollyal az arcomon.
Még egy pár fontosabb dolgot megtanultak pl. 'segíts' és hasonlók. Mikor mentem volna a konyhába valaki utánam jött.

-Tudod, amit mondtam azt komolyan gondoltam.-nézett mélyen a szemembe Zayn.

-Én is.-"mondtam" neki, majd elkezdett egyre közelebb és közelebb jönni miközben tartotta a szemkontaktust.  Az állam alá nyúlt és szinte éreztem leheletét az arcomon, amitől libabőrös lettem. Szinte megfagytam nem tudtam semmit sem reagálni, ajkai pedig vészesen közeledtek az enyémekhez.

                                                  

~6. Bosszú~

Lola-val megbeszéltük hogy addig nem megy haza ameddig a fiúk bocsánatot nem kérnek, és ha kell itt is alszik. Ruhát tudok szolgáltatni, azon ne múljon.  Már jócskán benne volt a tervezésbe, sőt még térképet is készített a házről, mikor küldtem neki egy sms-t hátha feleszmél.

"Nem egy egész hadsereget kell legyőznünk, csak 5 idiótát."-szinte abban a pillanatban megérkezett, ahogy elküldtem, gyorsan menyitotta, és rám meredt. Megvontam a vállam hogy nem értem mi baja.

-Nem baj, nem árt felkészülni. eltátogtam egy "te teljesen bolond vagy" mondtatot majd otthagytam a 'haditervével' együtt.  Leténferegtem a konyhába, valami ehető után nézni, de mint gondoltam ez valami képtelenség, hogy legyen valami a hűtőben ennyi bélpoklos mellett. Így hát fogtam magam, és elugrottam a közértbe, hogy vegyek pár élelmiszert is a csoki, cukor, chips, és egyéb "egészséges" kaják mellé.
Épp a tisztálkodási részleg melett suhantam el, mikor eszembe jutott egy ötlet a fiúkkal szemben, és vissza fordultam Tudtam hogy van otthon fogkrém, de féltem hogy nem lesz elegendő így hát lekaptam még két tubust a polcról. A nagy vásárlásból nem sok minden lett, csak amit épp megkívánt a szemem, nagyjából 5 kg gyümölccsel tértem haza.
Amint beléptem leraktam a szatyrot az asztalra és gondosan kipakoltam egy tálra, majd egy szem alma plusz a "fegyver" kíséretében felvonultam a szobába ahol Lola még mindig azzal a nyavadt tervvel volt elfoglalva. Semmit nem érzékelt mi folyik körülötte, így hát meglengettem a szeme előtt a két tubus fogkefét.

-Vettél fogkrémet, hurrá. De mi a terved vele...ja, hogy áh értem.-az ő arcára is kiült egy gonosz vigyor. Minden évben eljátszottuk ezt osztálykirándulásokon, szóval nincs benne semmi új. Talán egy kicsit erős visszavágónak, és talán a fiúk egy háború kezdetének fogják venni de kb. az az napi tettük, után nem érdekelt, akármennyire is mi kezdtük a gonoszkodást. Már csak megkellet várni az estét, meg at hogy a fiúk el aludjanak.
Fél egykor még mindig idegesen járkáltam, fel-alá a szobában, barátnőm pedig meg elégelte a szőnyeg koptatásom, így a vállamnál fogva leültette az ágyra.

-Destiny, nyugi nem sokára kidőlnek, lemegyek megnézem őket, és hozok egy-egy pohár üdítőt. Jó? De meg ne próbálj felállni.-Nyomott vissza az ágyra mikor épp készültem volna vele tartani. Öt perc sem telt el, Lola boldogan futot vissza, sértődötten néztem a kezét de nem láttam benne poharat.

-Jajj ne a pohárral foglalkozz már, elaludtak, hozzd a tubusokat.-több se kellet  fél perc múlva már "harcidíszben" álttunk meg Zayn szobája előtt, csendesen benyitottunk és a tubus tartalmának a felét óvatosan a hajába nyomtuk. Majd még annál is csendesebben ki vonultunk, és ugyan ezt megcsináltuk mind a négy jó madár szobájában is.
Azt hiszem mondanom sem kell, reggel égtelen ordításra keltünk, óvatosan kidugtuk a fejünket az ajtón és Zayn dühös tekintetével találtuk magunkat szembe, ahogy elszántam közelít felénk. Laura, behúzódott a szobába, én pedig pont az ellenkezőjét csináltam, ki állatam a folyosóra és karba tett kézzel vártam Zayn reakcióját.

-Te,...te,...te, nőszemély.-túl dramatizltan a szám elé kaptam a kezem, hogy mondhatott ilyen sértő dolgot, mire egy feszült grimasz kíséretében ott hagyott, én pedig egy önelégült mosollyal az arcomon vonultam le a konyhába Zayn után, mivel még csak mi voltunk fent Lola pedig a szobában volt, mögé lopóztam és megkocogtattam a vállát, mire a nagy ilyedelmében a pohár tartalma a képembe landolt. Amint levegőhöz jutottam,  ráakartam ugrani, hogy megtudjam folytani  de lehajolt és elfutott. A házat a vihorászása töltötte be, és a többiek szépen lassan feléledeztek valószínűleg még nem jártak a fürdőbe, mert az idegesség apró nyomát sem lehetett látni az arcukon vagy csak lefogklalta őket a műsör  amit a  korlát mellől első sorből néztek, de  egyiküknek se még csak eszébe se jutott hogy segítsen, áh minek is ugye bár?! Majd hirtelen megtorrpant, én pedig neki ütköztem, lassan megofrdult és tetkintetét mélyen az enyémbe fúrta...

~5. Lola~

Remélem hogy egyszer egy olyan fejezetet tudok írni ami minden olvasómnak tetszik majd, még annak is aki az "elolvastam" rublikát szokta bejelölni :)

Jó olvasást! xx-witta-

Ma a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Nem, nem azért mert nem tudtam aludni, nincs akkora szerencsém. A telefonom idegesítő sms hangja ébresztett fel ezen a "csodás" reggelen, tekintve hogy kint elég borongós idő volt, a kedvem sem volt külömb. Mikor már úgy gondoltam hogy kellő képpen ébren vagyok ahhoz feltudjak dolgozni bármilyen információt megnyitottam a kis üzenetet.

"Szia Destiny! Én vagyok az Laura, remélem még emlékszel rám, a mai napot együtt töltjük, ez nem kérdés volt hanem parancs, 10-kor várlak a hozzátok legközelbb eső pláza  Starbucks-jában.
xx Lola."

Honnan tudja hogy melyik pláza van ide a legközelebb, és akkor már miért nem képes ide jönni értem. De nem is ez volt a fontos hanem, hogy megtudjam mennyi időm van egyáltalán össze kapni magam. Gyorsan az órára pillantottam, és boldogan nyugtáztam hogy még van egy teljes órám elkészülni. Normál tempóban egy fél óra alatt végeztem mindennnel. A hajam természetes állapotában hagytam, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel egy még annál is egyszerűbb koptatott farmerral. A nappaliban írtam egy gyors üzenetet a fiúknak hogy ne keressenek , mert Laura-val vagyok, és a hűtőre tettem, hogy mindenképpen megtalálják. Gyorsan bele bújtam a kedvenc torna cipőmbe és akezembe kaptam a táskám. Úgy gondoltam nem árt a séta így hát gyalog indultam el London belvárosa felé. Pont időben a helyszínre érkeztem, és már messziről kiszúrtam barátnőm eszeveszett hadonászását, amivel a figyelmemet próbálta magára felhívni, sikeresen. Szinte rohantam felé, és nem érdekelt ki mit gondol. Magához szorított, majd mikor véget ért  a csodás pillanat, kérdően rá meredtem, és megráztam a fejem, ezzel mutatava, hogy nem értem mit keres itt.

-Pedig ez egyszerű...-megdöntöttem egy kicsit a fejem, hogy érezze még mindig nem értem miről beszél.-...hiányoztál te lüke.
Elég furcsán nézhettem rá, mert meglökte a vállam, és még ki is fejtette a véleményét egy "Ne nézz már így rám" mondattal. Ismét a nyakába borultam, és viszonozta az ölelésem, igaz csak pár napot töltöttünk, külön de ez is sok volt nélküle. Mikor elváltunk rá mosolyogtam ő pedig vissza.

-Van kedved esetleg vásárol vagy- nem hagytam hogy befejezze a mondatot mert sietősen elkezdtem bólogarni ő pedig csak nevetett. Ő volt az aki mindig megértette a testbeszédem hisz 14 év, az 14 év akárhogy is nézzük. Ha valakit ennyi ideje ismer az ember, és szinte minden napját együtt tölti vele, akkor bizony megtanul olvasni akár a mozdulataiból, és ilyen volt az én kapcsolatom volt Lola-val is. Még a baleset előtt ismert meg, a baleset amiről még soha nem beszéltem senkinek, a baleset amiről csak azok tudnak akik tényleg közel állnak hozzám, és a baleset ahol elveszettem a hangom.
Üzletből, üzletbe jártunk, rengeteg mindent felpróbáltunk, de végül nem vettünk csak egy-egy nap szemüveget.

-Kocsival jöttem szóval ha gondolod, elmehetünk hozzátok, persze csak ha szeretenéd, én nem akark betolakadó lenni vagy valami.-darálta le egy szuszra ezt a mondatot, én csak megforgattam szemeimet, majd a csuklójánál fogva a parkoló felé kezdtem húzni. Csak nevetve követett. Az út amit én gyalog fél óra alatt, kocsival 10 perc alatt tettük meg, időközben a nap is kisütött úgy hogy menőzhettünk az új szemüvegünkkel. Kinyitottam az ajtót, és szokatlanul nagy csend volt, ami azt jelenti hogy vagy nincsenek itt a fiúk, vagy még alszanak, de mivel a fali óra délután kettőt mutatott ezt a lehetőséget hamar ki is zártam. Szóvál hátra maradt az hogy valami eszetlen nagy idiótaságot csinálnak. Amint beléptem a nappaliba rá kellet jönnöm hogy a megérzéseim nem csaltak, egy hatalmas nagy kártya várat építettek. Én és Laura össze ráncolt szemöldökkel, figyeltük a fiúkat. Vicces volt 5 percig úgy bámulni őket hogy észre sem vettek. Lol nem bírta ki, hogy ne csináljon valami genyóságot, így hát mikor Harry fel akart tenni egy újjab lapot a "várba" barátnőm megköszörülte a torkát A srcákot pedig úgy megilyedtek, hogy a kártya Haz kezében maradt de a vár össze omlott. Eszméletlenül mókás volt azt az 5 csalódott és egyszerre dühös arcot látni. De mivel olyan 'fiúsan' egymásra néztek, majd elkezdtek felénk közeledni, pillanatok alatt lefagyott az arcunkról a vigyor. Ahogy ők közeledtek, mi úgy hátráltunk de a falba üzköztünk.

-Azt ajánlom fussatok, ha kedves az életetek!-fenyegetőzött Harry, több se kellet már ott sem voltunk. Fel rohantunk a szobámba és kulcsra zártuk az ajtót. Lihegve egymásra néztünk, és megint vigyorogásban törtünk ki. Tíz perc elteltével már egy hagot sem lehetett hallani. Így hát elkövettük azt az óriasi hibát, hogy ott hagytuk a menedéket nyújtó szobát. Ennyi elég is volt nekik engem Zayn, Lola-t pedig Niall kapta a hátára. A többiek élvezték a műsört, ahogy ez a két jó madár a kert felé visz minket, fogalmam sincs hogy mit találtak ki, ugyan is medence sehol az udvaron, de attól még nem akartam bármi is az amit ki eszeltek. Hang hiányában elszántan Zayn hátát kezdtem püfölni, de nem hatotta meg, inkább csak kinevetett. Laura végig sikítozta azt a nagyon kemény másfél percet amíg kihurcoltak minket füves udvar kellős közepére, majd ott hirtelen letettek és elrohantak. Egymásra néztünk megrántottuk a vállunkat, és szépen lassan elindultunk volna befelé amikor beindult a locsoló rendszer. Hát persze, hogy lehettem ilyen feledékeny, keserűen elmosolyodtam, és megesküdtem magamnak, hogy ezt még nagyon csúnyán vissza fogják fizetni ha kell külön-kölün megleckéztetem őket.

~4.Bowling!~

  Itt a következő rész (ismét) :D jó olvasást hozzá, értékeléseket várom, komizni feliratkozni ér :D

                       csók -witta-                          

                                 


Reggel  viszonylag korán felkeltem,  és annak reményében hogy a fiúk még alszanak lementem a konyhába hogy összedobjak nekik egy egyszerű kis reggelit ahogy ők is tették tegnap. Szerencsém volt, még senki nem volt fent, így hát olyan halkan ahogy csak tudtam neki kezdtem a tojásránottának. Nem nagy cucc, de azért remélem értékelni fogják. Hamar kész lett a 6 adag, megterítettem és mire végeztem a fiúk is lejöttek, igen csak kómás fejjel. Szerintem viccesek voltak, de tudom hogy nem rég én is így nézhettem ki szóval inkább nem fejeztem ki a véleményem.

-Csak én érzem úgy, vagy tényleg van egy kis házi tündérünk?- nevetett Niall, és szépen sorba leültek az asztalhoz. Megragadtam az első kezem ügyébe akadó írő eszközt, és egy fecnit majd írni kezdtem.

-”Nem fogok utánatok takarítani ha erre gondolsz.”-elolvasták, és mintha csalódottságott véltem volna felfedezni. De semmi kedvem az alsógatyáikat pakolászni, se most, se máskor. Miután meg reggeliztunk, ki telepedtünk a nappaliba tv-zni egy kicsit. Majd a fiúk feldobták hogy mi lenne ha elmennénk bowlingozni, mert mint az nem rég kiderült kaptak egy hét pihenőt, amit örömmel kihasználnak velem. Tetszett az ötlet,befoglaltam a fürdőt egy gyors arc frissítés erejéig, majd beszáguldoztam a szobámba felöltözni. Egy egyszerű szettet válogattam össze, és egy kicsit sportosra vettem a formát mikor a sima farmer, fekete feliratos póló összeállításhoz egy tornacipőt társítottam.
Negyed óra kocsikázás után megérkeztünk a közeli bowling pályára. Bementünk és kibéreltük a cipőket a játékhoz. Mivel hatan voltunk logikus volt a csapat felosztás, három-három taggal. A mi csapatunkban volt Liam, Zayn, meg persze én, a másik csapatban pedig értelemszerűen, Louis, Harry, és Niall. A játék során kiderült hogy egyikünk sem konyít a bowlinghoz, de ennek ellenére mi jól éreztük magunkat. Bár kaptunk egy-két rosszaló szempárt, de nem nagyon tudott meghatni a dolog.  Két óra szerencsétlenkedés után a pályán kiegyeztünk egy döntetlenben. Találtunk egy tevékenységet amihez midenki értett, így hát elmentünk a közeli kajáldába. Nem pont szerencsés választás, egy csapat tini lány tanyázott ott, és hát persze hogy kiszúrták a fiúkat. Egy páran oda jöttek fényképezkedni, és aláírást kérni.

-Hát ő meg kicsoda?-bökött felém nem épp a legszebb hangnembe az egyik lány, bár nem ismertem de nagyon rosszul estek a szavai. Elszántan a padlót kezdtem fixírozni.

-Ne beszélj így a hugomról.-kelt Liam a védelmemre.

-Neked nincs is hugod. Miért hazudsz?-flegmázott vissza a lány.

-Nem beszélhetsz ilyen hangnemben senkivel, egyébként meg van huga Liam-nek jobb lenne ha utána néznél a dolgoknak.-szólt hozzá Niall, nem épp a legkedvesebb módon.

-Majd én azt eldöntöm ki mit érdemel.-majd felhúzott orral elhagyta a helyet. Bár ahogy végig néztem a társaságon, jól tette.

-Hihetetlen egyesek mit meg nem engednek maguknak.-csodálkoztak a fiúk.

Miután haza értünk olyan este 7 körül járhatott az idő. Elmentem fürdeni, és önmagamat meghazudtolva 10 perc alatt végeztem. Bele bújtam a pizsibe és lementem a fiúkhoz tv-zni. De csak csendben ültek ott. Nem igazán tudott lekötni Spongyabob így hát úgy döntöttem fel megyek a szobámba gépezni egy kicsit, úgy is rég voltam már net közelbe (tegnap de az nem számít). Már épp megnyitottam volna a böngészőt mikor kopogtak. Talán ki kéne írnom egy papírra az ajtóra: “Egy párna-gyere be, kettő-menj el!”. Így hát hozzá vágtam az ajtóhoz egy párnát, hogy jöjjön be az illető. Ismét sikeres volt az akcióm, Zayn lépett be a szobába.

-Talán valami baj van, hogy csak úgy fel jöttél?-a gépen megnyitottam egy új word dokumentumot, remélve ki tudunk igazodni majd egymáson.

-”Nem nincs semmi baj, csupán nem kötött le a tv.”

-A társaságunk se?-kérdezte egy huncut mosollyal mellékelve.

-”Ha a társaságotok csak tv-zik, akkor nem az sem.” -vigyorogtam rá miután leírtam a mondatot, viszonozta mosolyom, és kezdetét vette egy beszélgetés, aminek még hajnali 1-kor sem éreztem a végét. De láthatólag kezdett fáradni mert egy hatalmasat ásított.

-”Na mi az, talán nem bírod az éjszakázást?”

-Ki? Én? Ugyan már nézz csak rám, friss vagyok és üde.-szempillái majd leragadtak minden egyes szó után, és mintha kicsit lassabban beszélt volna a normál tempónál.

-”Hát persze, én meg most nyertem meg az x-faktort, Zayn nem vak vagyok hanem néma.”-vigyorogva vártam a reakcióját. Lemondóan felnevetett, a padló pedig kiérdemelte gyönyörű szemei figyelmét, majd én is. Pillantását mélyen az enyémbe fúrta, majd komolyra váltott.

-Igazad van, tényleg nagyon álmos vagyok. Én most megyek is, és te is pihend ki magad, nem tudhatod milyen random ötlettel állunk elő.- ‘búcsúzás’ képpen rám kacsintott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Kételyek közt aludtam el, hisz a fiúk valóban elég kiszámíthatatlanok, előre félek mit találnak majd ki. De végül szépen lassan elmerültem az álmok világában.

~3."...azt hiszem szerelmes vagyok!"~

Amit eltervezek az általában úgy is van, most sem volt ez másképp. Remek hangulatban telt el a délután, a fiúkból csak úgy áradt a hülyeség. A hírek igazak miszerint a hírnév ellenére egyáltalán nem szálltak el maguktól. Bohokásak, és fiatalok, ennyi a "probléma" velük csak, de imádni való természetük van. Nem kezeltek úgy mint aki élni is alig képes, amit kifejezetten  díjjaztam. Rengeteg mindenről meséltek ami az elmúlt 2 éveben történt velük. Bár Liam mikor néha napján haza tudott szabadulni akkor mondott egy két dolgot, de egy-két nap alatt nem lehet végig rágni hónapok történéseit. A kommunikálás, na igen azzal voltak problémáink, de meg oldottuk. Ők beszéltek én írtam. A végefelé kezdett zsibbadni a kezem a sok írástól de nem érdekelt. Nagyon megkedveltem a srácokat, nem hiszem hogy bármi probléma adódna az itt létem alatt.

-"Fontos kérdésem van! Ki mennyi időre veszi igénybe a fürdőt ha egyszer beszabadul?"- tudakoltam egy számomra igencsak fontos információt. Kicsit interjú szaga volt a dolognak, de láthatóan nem zavarta őket a faggatózásom. Nagy nevetés majd öt rossz poker arc. Végül minden szampár Zayn-re szegeződött, aki védekezés képpen felemelte kezét, és tovább nevetett.

-Ne nézzetek így rám!-nevetett még mindig. Majd vissza fordultak felém valószínűleg eszükbe jutott, hogy én még mindig a válaszukra várok.

-Na, tehát általában olyan 10-15 perc. Viszont van egy illető körünkben akinek több is.-Harry pimaszul Zayn-re mosolygott.

-És mivel Destiny lány, így már talán kettő.-nevett Liam, mire bevágtam a durcis fejet, karjaim pedig keresztbe fontam a mellkasom előtt.

Még egy fél órát múlattuk együtt az időt, de az óra lassan éjfélt ütött, engem pedig amúgy is kifárasztott az utazás. Lassan nyugóvóra tért mindenki, de előtte a srácok még megjegyezték hogy nagyon örülnek hogy megismerhettek. Ami viszont is igaz, még soha nem találkoztam hozzájuk hasonló emberekhez, nem isteníteni akarom őket, csupán kezdem érteni miért vált halmaz állapotot a legtöbb lány ha meglátja őket. Be bújtam a pihe-puha ágyamba, és elmerültem az álmok világában.
Ha már nem is a telefonom nem is, de a reggeli napfény gőzerővel dolgozott azon hogy felkeltsen, ami nem épp a legkellemesebb dolog tekintve hogy fényérzékeny a szemem.

-Kopp-kopp.-jobb ötlet híjján neki vágtam a párnám az ajtónak hogy jöjjön be. Sikeres akció, Liam nyitott be.

-Jó reggelt hercegnő.-nyomott egy puszit a fejem tetejére.-Hogy aludtál?-Fel emeltem hüvelyk ujjam jelezve hogy remekül.

-Akkor jó. A fiúkkal azon gondolkoztunk, hogy mi lenne ha ma elmennék körbe nézni a városban? Tetszik az ötlet?-válaszul elkezdtem bólogatni.

-Kezdj öltözni, reggeli után indulunk.-rám kacsintott majd kiment a szobából, én pedig ki pattanttam az ágyból. A fürdőbe siettem még mielőtt valaki beelőz, siekrült elfoglalni a helységet. Gyorsan megmosgakodtam és fogat mostam, a sminket eltudom már intézni a szobába is úgy hogy vissza siettem.Kinézte az ablakon, hogy mire készüljek, milyen ruhát vegyek fel. Nem épp nyárias idő volt, végül egy egyszerű barna szett mellett döntöttem, és egy színben passzoló kevés kis sminket dobtam fel, ami ennyiből állt: alapozó, szemceruza, szempillaspirál, és barna szemhéjpúder. Ez által késznek nyílvánítottam magam, és lementem a konyhába egy kis reggeli reményében. A srácok az asztálnál ültek egy jól megrakott tányér palacsinta mellett. A fene se gondolta volna hogy még "főzni" is tudnak ( bár a palacsintához nem kell zseninek lenni, de akkor is csak fiúkról van szó). Még mindig az ajtóban álltam ami nekik is feltünt, így hát beljebb tessékeltek. A palacsinta amilyen jól nézett ki, legalább olyan finom is volt. Kezembe kaptam a táskám, és elindultunk felfedezni London csodáit.

Szerelmem ez a város már kicsi korom óta, de még soha nem tudtam el jutni sajnálatos módon, így hát minden egyes métert csodálkozva tettem meg. A fiúk igen csak jól szórakoztak az elvarászolt állapotomon. Szerencsére csak angyon kevés rajongóval futottunk össze, és ők is kedvesek voltak. Elmentünk miden nevezetteséghez, London Eye, Big Ben, Tower Bridge, Buckingham Palace, a lista végtelen, és mind ezt egy nap alatt. Fárasztó, de én mondom megéri. A nap befejezése képpen beültünk egy Starbucks-ba. A srácok szája csak járt, és le nem lehetett lőni a beszélőkéjüket, én pedig kihasználva az időt felléptem telefonról facebook-omra hogy életjelet adjak barátnőmnek, Laura-nak ahogy azt megbeszéltük még a szünet kezdete előtt. Gyorsan küldtem neki egy rövid üzenetet, mire végeztek a skacok, én is pont elküldtem az üzenetem.

Otthon, fürdés után immár pizsamában, próbáltuk össze foglalni a nap eseményeit. Viccesen nézhettünk ki, hatan egymás mellett ültünk, nálam is és náluk is volt egy-egy laptop, és facebook-on keresztül beszélgettünk.

-"És hogy tetszett a város?"

-"Eszméletlenül gyönyörű London, azt hiszem szerelmes vagyok."

-"Kibe?"- a laptop mögül öt kívácsi, és értetlen szempár bámult rám, muszáj voltam mosolyogni.

-"Hmm, nem is tudom, tippelni lehet."-szórakoztam egy picit, hisz előbb vagy utóbb csak leesik majd nekik, hogy mennyi az az annyi. De úgy tűnik nem, értetlenül össze néztek majd rám, én pedig jól szórakoztam. Szinte láttam ahogy beléjük csap a felismerés.

-"Londonra gondoltál?"

-"Na, hát hogy ti milyen okosak vagytok!"

-"Chö, pimasz..."

-"...és fáradt úgy, hogy én most megyek is aludni, sziasztok jó éjt, szép álmokat stb."
Lecsuktama gépet és fel vonultam a szobámba, amint fekvő helyzetbe kerültem el is nyomott az álom.

~2.So happy!~

Ujjaimat lassan fájdalomig tördeltem idegességemben, néha Liam szórakozott pillantásával találtam magam szembe. Kezdtem úgy érezni mintha élvezné hogy ennyire parázok a találkozótól. Bár már 2 éve együtt van a srácokkal, még soha nem találkoztam velük személyesen. Már rég elhagytuk London belvárosát, nem volt időm szét nézni, meg hát kocsiból amúgy sem szerencsés dolog. De gondoltam majd lesz még rá alkalmam a két hónap alatt. Egy kis utcába hajtottunk be, és egy nem túl nagy, de kicsinek se nevezhető ház előtt leparkoltunk. Még mindig az épületet bámultam a kocsiból, mikor bátyám már a csomagokat is ki szedte a csomagtartóból és az ajtó elé állt vigyorogva majd kinyitotta azt.

-Ki szállsz még ma, vagy a kocsiban szándékozol tölteni az éjszakát?-válaszul megforgattam a szemem majd kipattantam a járműből.

Kinyitotta az ajtót és maga elé engedett. Egyáltalán nem ilyenre számítottam, a falak és a bútorok szint úgy barnák voltak, és tökéletesen harmoziáltak egymással. Nem mellesleg tisztaság , és rend volt, lássuk be nem ez az első dolog ami az ember eszébe jut ha arra gondol hogy öt fiatal srác együtt lakik. Csodálkozásom közbe 4 várakozó szempárral találtam magam szembe. Liam egyből kapcsolt.

-Srácok ő itt a hugom Destiny.-mosolyogva intettem feléjük. Sorba bemutatkoztak, bár teljesen feleslegesen, tudom kik ők.
Már a nappaliban ültünk, mikor beszélgetésre került volna a sor...hát igen.

-Na és Destiny mesélj magadról.-forfult felém Harry, kétségbe esetten Liam-re néztem.

-Figyeljetek, valamit elfeljtettem elmondani nektek,-kezdte- a hugom nem tud beszélni.

-Ezt hogy érted?-értetlenkedett Louis. Bátyám rám nézet, én pedig bólintottam neki hogy mondja csak. Sosem kezeltem úgy mintha egy  betegség lenne, hisz nem is az csupán egy akadály, amit ki kell küszöbölni.
-Úgy hogy néma.-meg lepődtek, éreztem mert szinte megfagyott a levegő körölöttünk. Megint előszedtem a füzetem és a tollam amit "vészhelyzetek" esetén használok, és írni kezdtem.

-"Ne nézzetek rám így, nem vagyok halálos beteg, csak éppen beszélni nem tudok"-körbe adták a fecnit és végre elmosolyodtak.

-Gyere meg mutatom a szobádat.-húzott maga után Liam. Saját szoba? Ez a lakás sokkal nagyobb mint amilyennek kívülről látszik. A vendég szoba remekül nézett ki a bordó falakkal és fekete bútorokkal.

-Viszont egy fürdő jut  hat személyre.- közölte a tényt. Mosolyogva megrántottam a vállam jelezve hogy nem érdekel, ugyanis eldöntöttem hogy ma semmi, de tényleg semmi nem tudja elrontani a jó kedvem.

~1. London!~

Mint minden korombelinek, nekem is vannak mély pontjaim, mikor csak ülök a szobámban és filózok. De miről is pontosan? Legtöbbször arról hogy ki vagyok én? Persze a nevemet én is tudom, de sokan csak úgy ismernek mint a nagy Liam Payne defektes testvére. Én nem vagyok selejtes. Többször átrágtam magam ezen a témán, hol egyedül, hol anyáékkal, és mindig arra jutottam, hogy bár van némi hibám, én is élhetek úgy mint bárki más. Nem várom el hogy kivételezzenek velem, sőt azt szeretném ha teljes értékű emberként kezelnének, Talán nem tudom szavakba öneteni mit érzek, de attól én még azt érzem, és ha nem beszéddel hát másképp mutatom meg mit szeretnék. Eddig még mindent sikerült elérnem az életben amit kitűztem célul magam elé. Nem szeretnék ezen a 'szokásomon 'változtatni. Iskolába nem feleltetnek, de legalább a tanárok kedvelnek, hisz nem vagyok egy zavaró tényező órák közben ha ezt nézzük. Más részt viszont néha olyan jó lenne felszólalni akár az igazam érdekében vagy akármi, de ez lehetetlen. De miért is gondolkoznék most ezeken mikor holnap utazom a bátyámhoz. Büszke vagyok rá, a sikereikre, és a srácokra, de piszkosul hiányzik ám. Sok lány álmodozik egy igazi féltő, és szerető bátyról mint amilyen Liam is, csak sajnos nekem nincs alkalmam vele sokat találkozni. Teljesen meg értem hogy a karrierjére kell koncentrálnia, de azért néha igazán haza tolhatná a híres hátsóját. Most a dolgok elébe megyek és meglátogatom. Nem lesz váratlan számára az érkezésem hisz ő hívott magához, mégis izgulok. Mi van ha elfeljtette hogy megyek? Nem, az nem rá vallana. Legalább is remélem. A ruhámat bepakoltam 2 hónapra, kivéve természetesen azt amibe holnap utazok. A bőröndöm utazásra készen áll a holnapi napra, de én...annál inkább félek minnél inkább közeledik a reggel, pedig még aludni is kéne.
Telefonom égtelen 'csörömpölésére' keltem, a ksézülék kiiktatásán dolgoztam anélkül hogy teljesen tönkre tegyem. Fel merül a kérdés minek nekem telefon ha hívnak nem tudok beszélni az illetővel, ami igaz is de sms-t még mindig tudok küldeni. Olyan jó hogy reggel kell indulni, de tényleg, világ életemben utáltam korán kelni, de mit számít ez most minnél előbb találkozni akarok Liam-el, szerintem soha nem voltam még ilyen izgatott, a karácsonyi nyüzgés simán el bújhat az mellet amit most érzek. Anya nyitott be, ellenőrizni hogy fent vagyok e már.

-Destiny kezdj el lassan készülődni mert lefogod késni a vonatot, ma ráérek szóval kitudlak vinni az állomásra.-válsazként mosolyogva bólintottam egyet.

 Fürdőbe vonultam, elvégezni minden fontos dolgot, megmosakodtam, fogat mostam, és feldobtam egy nagyon alap sminket : alapozó, szem ceruza, szempillaspirál, és szájfény. Sose szerettem sminkelni magam. Majd bele bújtam a még előző nap ki készített szettembe. Tekintve hogy nyár van, nem kifejezett "angolos" az időjárás , így hát bátorkodtam 'rövidre' venni a formát. A biztonság kedvéért magamnél tartottam egy kabátot.

                   

-Destiny szettje-

Egy fél órás kocsikázás után, végre kiértünk az állomásra, egyre közelebb és közelebb éreztem magam a célomhoz. Még egy két és fél óra várt rám hogy végre találkozhassak Liam-el.
A vonat megérkezett anya pedig könnyes szemekkel engedett utamra. a 'még' két és fél órát felcserélte a 'már' csak fél óra, ami mérhetetlen boldogsággal töltött el. A vonat elkezdett lassulni majd meg állt, az uticélt elértem. Amint leszálltam a vonatról bátyán fülig érő mosolya majd kiszúrta a szemem. Lerángattam a bőröndöm a járműről, majd magam után hagyva azt, rég nem látott testvérem karjai közé vetettem magam.

-Hiányoztál!-pörgetett meg a levegőben. Karjaim csak még szorosabbra fontam nyaka körül ezzel érzékeltetve hogy ő is nekem.

-Gyere szedjük össze a csomagokat, a fiúk már várják hogy megismerhessenek.-a felismerés mint villám csapás úgy hasított belém.  'A fiúk'. Teljesen meg is feledkeztem arról hogy közös lakásban laknak. Ledermedtem, és ezt Liam is észre vette.

-Valami baj van?-emelte rám aggodó tekintét. Gyorsan előkapartam egy fecnit meg egy tollat a táskámból és írni kezdtem.

-" Ugye nem én leszek az egyedüli lány?"-fel nevetett de miután észre vette hogy csak ő szórakozik ilyen jól rögtön abba is hagyta.

-Ha úgy vesszük igen, de más részt nem.-értetlenül pislogtam rá.-A kocsiban elmagyarázom csak induljunk már.-vetett egy futó pillantást órájára. Szót fogadtam. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk az új ideiglenes otthonunk felé...

Prológus!

Gondolkozatok már az hogy nincs is olyan szó hogy 'probléma'. Legalább is van de az nem probléma, a problémát meg lehet oldani, ha pedig nem az már nem probléma hanem rossz élet felfogás. Nos nagyon úgy tűnik én ezzel állok szembe. Anyámékat nem érdekli mi van velem, de kit is érdekelne ha a bátyám maga Liam Payne,igen pontosan az a Liam Payne akiért lányok millió vannak oda meg vissza. Bár még csak 19 éves de már mi minden köthető a nevéhez. Kezdve azzal hogy tagja a híres bandának ami One Direction néven fut. Nézzük csak, rengeteg díj, koncert, címlap, és még annal is több eladott lemez. És itt vagyok 17 évesen, hang nélkül, teljes némasággal az iskola padját koptatom (legalább a tanárok kedvelnek, nem csapok túl nagy zajt az órákon). De nyáron, azaz a jövőhéttől, felhagyok ezen tevékenységemmel, legalább is egy időre ugyanis meg kezdődik a szünet. És mivel drága bátyám úgy érzi hogy elvagyok hanyagolva, magához fogad ezen időre. Félre értés ne essék nagyon szeretem. De csak ritkán jutok neki eszébe ami valljuk be, azért fáj. Érdekes nyárnak nézek elébe, főleg hogy nem sokára irány LONDON!