~8. Gyenge pont~

Jó olvasást! :)
xx Witta

"...Guarded my heart like a diamond ring,
But love, your love changes everything"

A pillanatot Harry zavarta meg, mivel berontott a konyhába azzal az indokkal, hogy ő éhes. Tényleg most komolyan nem lehetett volna éhes egy-két perccel később?

-Megzavartam esetleg valamit? -kérdezte kacéran, de Zayn szúrós pillantása után jobbnak látta ha hallgat. Fájdalmasan elmosolyodtam, majd a fiúkat kikerülve elhagytam a helységet, és felvonultam a szobámba. Kopogtak, így hát kinyitottam. Azt hittem, hogy Zayn fog ott állni de nem ő volt, hanem Liam.

-Szia. Bejöhetek? Oh köszi.-ült le az ágyamra, ellenvetést nem tűrve.-Tudod Harry nem éppen arról híres, hogy tudja tartani a száját. Hogy az a... kezdtem volna a göndörke gondolat béli ócsárolását, mire bátyám megint megszólalt.-Szóval még mielőtt elküldenéd a srácot a...ahova gondoltad, meg szeretnélek kérni, hogy ne haragudj rá, valamint jól gondolt át, mit érzel, és mit csinálsz.

-Mi? Dehát köztem és Zayn közt nincs is semmi.-háborodtam fel.

-Persze hogy nincs, még. De a vak is látja hogy Zayn számára nem vagy közömbös.

-Tényleg?-kérdeztem csillogó szemekkel.

-Úgy látszik ő se neked.-nevetett fel, mire a vállába bokszoltam. Jól van, ezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy nem szeretném, hogy bántódásod essen, és hogy tudd én szeretlek!-gyorsan megölelt nyomott egy puszit a fejem tetejére, majd ott hagyott a szobámba, egyedül....a gondolataimmal.
Az első dolog ami eszembe jutott, hogy igazából nem haragudtam Harry-re, nem tudom honnan vette ezt a badarságot csak nem hittem volna, hogy a fiúk is ennyire kotnyelesek. A másik pedig az amit mondott: "...még. De a vak is látja hogy Zayn számára nem vagy közömbös." hangzott fejembe a mondata, elpirultam pedig senki nem volt ott, mégis nevetve fúrtam bele a fejem a párnába. De megint kopogást hallottam az ajtó felől, és mivel még nem raktam ki a cetlit ajtóra kénytelen voltam felállni, hogy kitudjam nyitni azt. Ezúttal Zayn állt velem szemben.

-Bejöhetek, kérdezte egy csábító fél mosollyal. Válaszképpen bólintottam egyet, majd elálltam az útból, hogy betudjon jönni, és az ágyra mutattam jelezve hogy üljön le. Nem kellet kétszer kérni, így hát szépen elterült az ágyamon, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem. Egymás felé fordultunk, mindketten a a kezünkön támasztottuk a fejünket, és megállás nélkül mosolyogtunk.

-Gyönyörű vagy.-mondta a szemembe, én pedig elszégyelltem magam, nem szerettem sose ha ilyeneket mondanak, nem érzem azt, hogy kiérdemelném valamivel is ezt a jelzőt, vagy bármely más dicséretet. Már lassan 5 perce bámultuk egymást de láttam, hogy valamit mintha mondani szeretne, csak nem meri, vagy nem tudja hogy kezdjen neki. De végül csak szólásra nyitotta a száját.

-Te, hogy vesztetted el a hangod?-félénken kérdezett, gondolom érezte, hogy ez egy kényes téma számomra. Már pedig jól érezte nem szeretek róla beszélni. De úgy éreztem elmondhatom neki. Így hát gyorsan papírt ragadtam.
"Egy torok gyulladás miatt, azt mondták kezelhető, majd azt is mondták sok komplikációval járhat, így anyuék bele se mentek a dologba, nekem pedig nem sok beleszólásom van/volt mert még nem vagyok nagykorú." Miután befejeztem átadtam neki a lapot. Miután elolvasta, megölelt gondolom egy amolyan 'minden rendben lesz' ölelés volt, mit ne mondjak nagyon de nagyon jól esett. De mikor elváltunk nekem könnyes volt a szemem, és ő is észre vette. Nem kérdezte miért hisz tudta, hogy gyenge pontra tapintott, és azt is hogy most valamelyest megnyíltam neki. Megint elkezdett közeledni, de mielőtt túl közel ért volna, kezemet óvatosan a mellkasára helyeztem, és éreztem hogy szíve elég gyors tempóban dübörög. Kérdőn rám nézet.

-Liam ki fog nyírni...Mind kettőnket.-tátogtam, mire elmosolyodott.

-Te a húga vagy, szóval nem hiszem. Engem meg nem érdekel, csak veled lehessek. -vigyorgott pimaszul, így folytatta útját a szám felé. Célba is ért, és szenvedélyesen csókolt, közben pedig arcom simogatta, a hideg ismét kirázott ezúttal okkal. Piszok jól csókolt, de minden pillanat véget ért, ahogy ez is, így hát levegő hiányában pihegve váltunk el egymástól. A szemem még mindig csukva volt, csodálatos érzés járta át a testem. Azt hiszem lassan feladom a harcot, nem érdemes a szerelemmel harcolni, érzem hogy vesztésre állok.