~7."...komolyan gondoltam"~

Csak annyit hogy ami dőlt betűvel van az jelbeszéd. Jó olvasást! =)

puszi: Witta

Amint megláttam elszánt tekintetét, minden gonosz gondolatom elszállt. Majd mikor még gonosz vigyorra is húzta a száját, meg is ijedtem egy picit. Rám nézett, a lépcsőn sorakozó fiúkra majd megint rám. Felhúztam a szemöldököm, ugyanis fogalmam sem volt mit akart azzal elérni.

-Fiúk!-folytatni akarta,de nem engedtem neki, befogtam a száját a kezemmel, mire ő azt megnyalta, mondhatom kicsit sem gyerekes- Cuki a hajatok, éjszaka fodrászt váltottatok?
A srácok egymásra néztek, majd mind az öten rám. Egy amolyan "megtudom magyarázni" féle angyali mosolyt villantottam rájuk. De Niall előbb megszólalt.

-Hát azt hiszem ezt megérdemeltük-nézett körbe jelentőség teljesen, mire én egy 'köszönöm-öt' tátogtam el, egy igen csak érdekes grimasz kíséretében.
Miután a fiúk lerendezték magukat, megszólalt Lola telefonja, az anyja volt az és közölte vele, hogy menjen haza. Nem örültem a hírnek, egyáltalán nem, hiszen ő az egyetlen Liam-en kívül aki megért és ismer. De muszáj volt, így hát kikísértem az egyetlen személyt aki TELJES mértékben megtud érteni. Mondhatni egyedül maradtam. Elterültem a kanapán, pont úgy, hogy ne legyen hely leülni.

-Destiny ülj fel rendesen!-Szólt rám Harry, én csak megráztam a fejem-hát jó te akartad...-úgy ült le a lábamra mintha ott sem lennék. Vettem az adást, és meg is próbáltam felülni, de ekkor rám ült Zayn is. Liam, Louis, és Niall csendesen figyelték az eseményeket. Ekkor eszembe jutott valami. Mivel egy pár éve megnémultam a balesetem következtében  pontosan 4 évvel ezelőtt, mikor 13 éves voltam, muszáj voltam jelbeszédet tanulni, ezáltal Laim-nek is velem kellet tanulnia, illetve anyáéknak is. Kíváncsi vagyok, hogy a drága bátyám mennyire emlékszik még a dolgokra, illetve a néma veszekedésekre mert hogy, mindent megtanultam jelbeszéddel, még a "csúnya" dolgokat is. Mivel tudtam hogy Liam figyel ezért elkezdtem "beszélni" (mutogatni).

-Emeljétek le rólam a nagy valagotokat, különben nagyon megbánjátok.

-Tényleg, hugi? És mivel bántanád őket?- vigyorgott rám a bátyám.

-Ó hát nem felejtettél el a "nyelvünkön beszélni"?-csodálkoztam rá.

-Nem én. -mosolygott még mindig.

-Ne már ez nem fair, én is akarom tudni mit "beszéltek.-nyavalygott Harold.

-Azt mondta, hogy emeld le a segged róla, különben megbánod. És ha most azonnal nem szálltok le róla, én fogok rólatok gondoskodni.-Fonta keresztbe maga előtt a kezeit. A fiúk láthatólag megérették ugyanis azon nyomban lepattantak rólam. Én is követtem a példájukat és  bátyám keze közé vettem magam, majd mikor elhúzódtam "kimondtam" amit gondoltam:

-Szeretlek.

-Én is hugi.-majd megint megölelt, de ezúttal a fiúk is csatlakoztak egy nagy 'családi' ölelésre.
Majd mikor ismét elváltunk a fiúk előrukkoltak azzal az ötlettel, hogy ők is szeretnének megtanulni egy pár dolgot így hát neki is láttunk.

-És mond csak Destiny, hogy van az, hogy kedvellek?-kérdezte Zayn.

-Kedvellek .-mutattam neki.

-Én is téged. mosolygott rám, minden gúny nélkül, a szívem egy pillanatra mintha kihagyott volna, de végül viszonoztam a mosolyt majd lehajtottam a fejem, még mindig mosollyal az arcomon.
Még egy pár fontosabb dolgot megtanultak pl. 'segíts' és hasonlók. Mikor mentem volna a konyhába valaki utánam jött.

-Tudod, amit mondtam azt komolyan gondoltam.-nézett mélyen a szemembe Zayn.

-Én is.-"mondtam" neki, majd elkezdett egyre közelebb és közelebb jönni miközben tartotta a szemkontaktust.  Az állam alá nyúlt és szinte éreztem leheletét az arcomon, amitől libabőrös lettem. Szinte megfagytam nem tudtam semmit sem reagálni, ajkai pedig vészesen közeledtek az enyémekhez.