2012. október 11., csütörtök

~6. Bosszú~


Lola-val megbeszéltük hogy addig nem megy haza ameddig a fiúk bocsánatot nem kérnek, és ha kell itt is alszik. Ruhát tudok szolgáltatni, azon ne múljon.  Már jócskán benne volt a tervezésbe, sőt még térképet is készített a házről, mikor küldtem neki egy sms-t hátha feleszmél.

"Nem egy egész hadsereget kell legyőznünk, csak 5 idiótát."-szinte abban a pillanatban megérkezett, ahogy elküldtem, gyorsan menyitotta, és rám meredt. Megvontam a vállam hogy nem értem mi baja.

-Nem baj, nem árt felkészülni. eltátogtam egy "te teljesen bolond vagy" mondtatot majd otthagytam a 'haditervével' együtt.  Leténferegtem a konyhába, valami ehető után nézni, de mint gondoltam ez valami képtelenség, hogy legyen valami a hűtőben ennyi bélpoklos mellett. Így hát fogtam magam, és elugrottam a közértbe, hogy vegyek pár élelmiszert is a csoki, cukor, chips, és egyéb "egészséges" kaják mellé.
Épp a tisztálkodási részleg melett suhantam el, mikor eszembe jutott egy ötlet a fiúkkal szemben, és vissza fordultam Tudtam hogy van otthon fogkrém, de féltem hogy nem lesz elegendő így hát lekaptam még két tubust a polcról. A nagy vásárlásból nem sok minden lett, csak amit épp megkívánt a szemem, nagyjából 5 kg gyümölccsel tértem haza.
Amint beléptem leraktam a szatyrot az asztalra és gondosan kipakoltam egy tálra, majd egy szem alma plusz a "fegyver" kíséretében felvonultam a szobába ahol Lola még mindig azzal a nyavadt tervvel volt elfoglalva. Semmit nem érzékelt mi folyik körülötte, így hát meglengettem a szeme előtt a két tubus fogkefét.

-Vettél fogkrémet, hurrá. De mi a terved vele...ja, hogy áh értem.-az ő arcára is kiült egy gonosz vigyor. Minden évben eljátszottuk ezt osztálykirándulásokon, szóval nincs benne semmi új. Talán egy kicsit erős visszavágónak, és talán a fiúk egy háború kezdetének fogják venni de kb. az az napi tettük, után nem érdekelt, akármennyire is mi kezdtük a gonoszkodást. Már csak megkellet várni az estét, meg at hogy a fiúk el aludjanak.
Fél egykor még mindig idegesen járkáltam, fel-alá a szobában, barátnőm pedig meg elégelte a szőnyeg koptatásom, így a vállamnál fogva leültette az ágyra.

-Destiny, nyugi nem sokára kidőlnek, lemegyek megnézem őket, és hozok egy-egy pohár üdítőt. Jó? De meg ne próbálj felállni.-Nyomott vissza az ágyra mikor épp készültem volna vele tartani. Öt perc sem telt el, Lola boldogan futot vissza, sértődötten néztem a kezét de nem láttam benne poharat.

-Jajj ne a pohárral foglalkozz már, elaludtak, hozzd a tubusokat.-több se kellet  fél perc múlva már "harcidíszben" álttunk meg Zayn szobája előtt, csendesen benyitottunk és a tubus tartalmának a felét óvatosan a hajába nyomtuk. Majd még annál is csendesebben ki vonultunk, és ugyan ezt megcsináltuk mind a négy jó madár szobájában is.
Azt hiszem mondanom sem kell, reggel égtelen ordításra keltünk, óvatosan kidugtuk a fejünket az ajtón és Zayn dühös tekintetével találtuk magunkat szembe, ahogy elszántam közelít felénk. Laura, behúzódott a szobába, én pedig pont az ellenkezőjét csináltam, ki állatam a folyosóra és karba tett kézzel vártam Zayn reakcióját.

-Te,...te,...te, nőszemély.-túl dramatizltan a szám elé kaptam a kezem, hogy mondhatott ilyen sértő dolgot, mire egy feszült grimasz kíséretében ott hagyott, én pedig egy önelégült mosollyal az arcomon vonultam le a konyhába Zayn után, mivel még csak mi voltunk fent Lola pedig a szobában volt, mögé lopóztam és megkocogtattam a vállát, mire a nagy ilyedelmében a pohár tartalma a képembe landolt. Amint levegőhöz jutottam,  ráakartam ugrani, hogy megtudjam folytani  de lehajolt és elfutott. A házat a vihorászása töltötte be, és a többiek szépen lassan feléledeztek valószínűleg még nem jártak a fürdőbe, mert az idegesség apró nyomát sem lehetett látni az arcukon vagy csak lefogklalta őket a műsör  amit a  korlát mellől első sorből néztek, de  egyiküknek se még csak eszébe se jutott hogy segítsen, áh minek is ugye bár?! Majd hirtelen megtorrpant, én pedig neki ütköztem, lassan megofrdult és tetkintetét mélyen az enyémbe fúrta...

4 megjegyzés:

  1. muhahahahahhahaha.:-DDDD de azért Destiny is jólmegkapta.xdd Zestiny*_____*
    siess a kövivel !

    VálaszTörlés
  2. azért én még kíváncsi vagyok a többiek reakciójára is:D imádom.siess a köviveel. xx

    VálaszTörlés
  3. Mikor hozol ùj részt?? :D

    VálaszTörlés