~10. Tudok várni...~

Jó olvasást! :)

xx Witta.

Egy sötét helyen vagyok, egyedül, és ráadásul fázok is. Minden hideg, és barátságtalan, majd egy halvány arc jelenik meg előttem és kinevet. Furcsán bámulom, majd beszélni kezd.

-Kevés vagy, és jelentéktelen senkit nem érdekelsz.
Majd megjelenik még egy halvány arc de ugyan az, méghozzá ez az én arcom, saját magam ócsárolom.

-Menj haza és ne zavard a fiúkat! Hát nem érted? Selejt vagy!
Még egy arc, és még egy, egyre többen vannak és hozzám beszélnek, engem szidnak. Bántanak a szavaik befogom a fülem, de ők csak hangosabbak, én pedig félek mert egyedül vagyok...magammal.

-Hé Destiny jól vagy?-rázogatta meg Zayn a vállam, én pedig felkeltem...végre. Kérdőn néztem rá.

-Rángatóztál álmodban. Biztos csak rosszat álmodtál.-mosolygott rám biztatóan, én pedig megengedtem magamnak egy mosolynak nevezett grimaszt.

-Hozzak esetleg egy pohár vizet?-bólintottam, mert tényleg jól esett volna, valami folyadék ugyanis annyira kiszáradt a szám, hogy nyelni alig tudtam. Próbáltam feldolgozni az álmom, vagy jelentőséget illetve értelmét keresni, de mindig ugyan oda jutottam el, hogy ez így van mármint tényleg értekelhetetlen vagyok. De nem nagyon tudtam elmerülni a gondolataimban, mert Zayn egy percen belül már vissza is ért egy üvegpohár kíséretében.

-Minden rendben?-szemében mintha aggódást véltem volna felfedezni, de miért? Én nem érdemlem meg. Minden esetre egy bólintással reagáltam. Hazudtam. Semmi nem volt rendben. Feleslegesnek és tehernek éreztem magam, és valószínűleg jogosan. Leraktam a poharam, és leszorítottam a szemem, hogy vissza tudjam tartani a sírásomat.

-Gyere ide.-mosolygott rám, és magához vont. Miért ilyen kedves és megértő velem?- Remélem egyszer kiérdemlem a bizalmad, és beavatsz a gondolataidba.-mondta halkan, nekem pedig ennyi elég is volt, halk hüppögésbe kezdtem, két vállam megfogtam és maga felé fordította az arcom.

-Ugye semmi rosszat nem mondtam?-hangja kétségbe esett volt, én pedig egy barom. Most miattam hibáztatja magát? Hihetetlen, gyorsan megráztam a fejem, és újra a karjaiban kötöttem ki ezúttal önszántamból.

-Én tudok várni.-suttogta a fülembe majd homlokon csókolt. Szemeimbe újra könnyek szöktek, ismét összeszorítottam őket, hátha nem kezdek el írni, de már késő volt, így választás hiányában álomban sírtam magam...Zayn karjai közt. Reggel felébredtem...Zayn karjai közt, mivel ez volt az első dolog amit megláttam, egyből mosoly szaladt az arcomra.

-Destiny mi el...-nyitott be Harry hirtelen.-...hoppá.-mondta kacéran.Díjaztam, egy jól célzott dobással a megnyilvánulását, majd szám elé emeletem a kezem hogy maradjon csendbe mert Zayn még alszik, vette az adást és kiment,

- Oké mi elmentünk vásárolni, meg egyebek, ti pedig ne szedjétek szét a házat.-mutogatott jelentőség teljesen köztünk. Megforgattam a szemem, majd kimásztam az ágyból hogy csináljak egy kis reggelit magunknak. Minden főző tudományomat bevetve, készítettem palacsintát. Végül egy tálcára tette, egy pohár narancslé kíséretében, majd egy cetlit is ráraktam amin ez állt: Köszönöm az éjszakázást! Majd bevittem az ágyban heverő álomszuszék pont akkor ébredezett.

-Ezt mind nekem?- motyogta szexi reggeli rekedt hangján, én pedig bőszen bólogatni kezdtem és elé helyeztem a tálcát. 

-Úh nagyon szépen köszönöm, és igazán nincs mit.-mutatta a cetlit. Alig, hogy befejezte csöngött a telefonja, ő pedig felvette és kiment a szobából, én pedig, hogy addig is lefoglaljam magam bekapcsoltam a gépem. Leellenőriztem az e-mail-eket, felléptem a közösségi portálokra, majd írtam még egy kicsit. Némaságom által nem tudom kivel megbeszélni problémáim, így hát kiírom magamból...magamnak. Nem szeretem ha sajnálnak. Hirtelen ötlettől vezérelve felvettem egy melegítő együttest, zsebre vágtam az mp4-em és írtam egy cetlit. Kifelé menet Zayn kezébe nyomtam a cetlit és már ott se voltam. Amint kiléptem az ajtón, majd elindultam a közeli park felé, közbe pedig próbáltam rendezni a gondolataim.

*Zayn szemszöge*

Már egy jó ideje beszéltem Paul-al a következő hónappal kapcsolatban. Azt mondta azért hív fel mindenkit egyesével mert így neki kényelmesebb, hát ja ez aztán a logika. Kíváncsiságból felmentem Destiny szobájába, ahol ott volt a gépe bekacsolva, furcsa. Nem szerettem volna, de annyira kíváncsi voltam, hogy mi áll a megnyitott dokumentumba (mert, hogy az volt). Így hát belenéztem. Ezt ő írta, magáról, és az érzéseiről.

"Még mindig a fejembe csengenek a mondatok az álmomból: Felesleges vagy...és társai. Talán úgy van, talán tényleg felesleges vagyok"Csíptem el egy mondatott a szövegből, mielőtt kinyílt volna az ajtó, és Detstiny kérdő tekintetével találtam magam szembe.