2/1. ~Túl szép~

Hát újra itt vagyok kisebb kihagyás után :D Remélem maradt még olvasóm, mert ezt a részt úgy írtam meg, hogy újra elolvastam az össze komit amit tőletek kaptam az első résztől kezdve. Azokból merítettem egy kis erőt, és hát remélem tetszik fog ez is :)
u.i.: Szeretném ha benéznétek az új blogomra (Stay) hátha az is tetszik :) (a kinézet még változni fog, de addig nem fektetnék bele nagy energiát abba, ameddig kinem derül, hogy érdeke-e valakit) :D

Miután kisírtam magam és Zayn kb. 5x szólt rám hogy neki azért vissza kellene mennie mert háromnegyed óra múlva a színpadon kell lennie, végre rávettem magam arra, hogy beüljek mellé a kocsiba. Mikor oda értünk az arénába már nem úgy mentem be mint először, nem volt bennem félelem semmi hasonló, csupán a mosoly az arcomon.
A koncert csodás volt, mikor egy-egy pillantást elkaptam az én 'fekete hercegemtől' még nagyobb mosolyra húzódott a szám. Anyu büszkén csodálkozott a színpad felé. Büszke volt a bátyámra, és én is büszke voltam a fiúkra.  Egy dolog nem hagyott nyugodni. A lány a címlapról. Ha Zayn azt mondta, hogy ő vele nem történt semmi akkor mégis, hogy került oda? A koncert utolsó 10 percét már az öltözőben töltöttem és vártam a fiúkat, hogy amint lejöttek a nyakukba borulhassak. Nem sokat kellet várnom és már jöttek is. Ahogy kinyílt az ajtó szó szerint rájuk ugrottam. Eszembe jutott, hogy utoljára az X-factor alatt láttam őket élőben énekelni és hát azóta nagyon sok minden megváltozott.

-Na, kicsi milyen volt a koncert?-fordult felém Louis, én pedig csak vissza vigyorogtam és magasba emeltem a hüvelykujjam ezzel jelezve hogy szuper volt az egész. Nevetve bólintott majd elrohant. A smink asztalnál támaszkodtam mikor barátom elém állt és kezét finoma a csípőmre csúsztatta. Mosolyogva kémlelte az arcom én pedig kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Szemeimmel a bordó színű szőnyeget kezdtem el bámulni majd szégyenlősen  a fülem mögé bújtattam egy kósza tincset, mikor újra rá emeltem a tekintetem még mindig engem figyelt. Szemöldököm felhúztam és óvatosan megráztam a  fejem amivel csupán annyit akartam kifejezni: "Mi van?"

-Semmi, csak...

-Csak, mi?-tátogtam felé ezt a két rövid szót.

-Olyan gyönyörű vagy. -mondta komolyan és a vállamra hajtotta a fejét. Szemeim fájdalmasan összeszorítottam és a tarkójára vezettem a tenyerem. Nagyot sóhajtottam és én pedig az ő vállára hajtottam a fejem. Úgy nagyjából 5 percet állhattunk úgy ott, mikor valaki megköszörülte a torkát, én pedig felkaptam a fejem és anya állt ott mosolyogva.

-Mi mennénk haza, jössz velünk? Ha gondoljátok Zayn is jöhetne, persze csak ha szeretne. -bólintott anya türelmesen. Zayn-re néztem aki vigyorgott ami felért egy igennel.

-Persze természetesen. Mindjárt megyünk mi is akkor Destiny-vel. Köszönöm Mrs.Payne.-mosolygott vissza illedelmesen Zayn. Annyira jó volt látni, hogy anyám nem akarja ott helyben felfalni puszta tekintetével és lefejezni, és még az ott alvás lehetőségét is felajánlotta. Biztos nagyon jó kedvében lehetett.
Mikor már haza értünk Liam a szobájába vonult anyuék szint úgy én pedig kézen fogva vezettem Zayn-t a szobám felé, eltekintve attól az apró kis tényezőtől, hogy már volt itt nem is olyan régen. A szobába érve leültünk az ágyra és nem csináltunk az ég világon semmit. Néztük egymást és fürkésztük egymás tekintetét, hogy vajon most mit gondol a másik. Én nem gondoltam semmire csupán arra, hogy milyen szerencsés is vagyok, hiszem itt ül előttem Ő és én pedig még csak meg sem érdemlem. Ő aki kocsiba ült még a koncertje előtt csak azért, hogy ide jöjjön és elmondja: szeret, és igen én is szeretem őt.

-Mi a baj?-komorodott el az arca. Megráztam a fejem, hisz nem volt semmi baj. Illetve semmi olyan amit az orrára kellene kötni. Persze az őszinteség az kell de most nyomott le egy fellépést szerintem kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a nyafogásomat tűrje el.

-Most tényleg elvárod tőlem, hogy el is higgyem hogy semmi bajod? Nem tudom feltűnt-e de a hátam azért nem tollas. Szóval, hercegnőm mi bánt?-apró mosolyra húzódott a szám majd felálltam, hogy ide hozzam a gépem és megnyissam a Word-öt, ugyanis én egy hosszabb beszélgetésre számoltam nem csak egy sablonos "mi a baj?-semmi-akkor jó" társalgásra. Az nekünk egyszer sem ment, mindig kiderítette, hogy mi bánt. Ezt is szerettem benne, mint ahogy még sok mást is.

-Ki volt az a lány?-gépeltem be az első számú okot ami miatt nem tudtam nyugodni. Nagyot sóhajtott majd a takaróm kezdte el piszkálni.

-Az a lány az unokatesóm. Sok lány unokatesóm van és ő pedig pont erre lakik, úgy is ritkán találkozom velük gondoltam összefutok már vele ha úgyis itt vagyok.-szúrós szemmel mértem végig, ő pedig csak szégyenlősen elmosolyodott.

-Nem hiszed el ugye?-rázta hitetlenkedve a fejét egy keserű mosoly kíséretében. Szomorúan megráztam a fejem aztán elhúztam a szám és végül rá néztem. Az a fájdalom ami szemébe volt...elviselhetetlen volt úgy látni, és tudni, hogy ez azért van mert nem bízok benne teljes mértékben. Lábát maga elé húzta fel és rátámasztotta a kezeit, miközben bambán bámult kifelé az ablakon. Össze csuktam a  gépem a hangra össze rezzent és felém kapta a tekintetét. Végig nézte ahogy vissza viszem az asztalra a laptopot, leteszem és vissza ülök vele szembe az ágyra. Elmerültem a szemeibe és csak 'sajnálom'-ot tudtam eltátogni utána egyre több könnycsepp folyt le az arcomon.

-Ne tedd, nem kell mit sajnálni meg értem, csak kérlek ne sírj!- mondogatta miközben felém hajolt és letörölte a nedves arcom a pulcsija ujjával. Miért törödik velem ennyit? Eltört a mécses és irgalmatlan sírógörcs tört rám. Az ölébe húzott és addig dúdolt nekem és ringatott ameddig meg nem nyugodtam.

-Most már minden rendben?-kérdezte némi aggodalommal a hangjában. Halvány mosollyal az ajkomon bólintottam egy aprót, majd ásítottam egy nagyot. Mindketten kuncogni kezdtünk.

-Jó éjt szive'!-még csukott szemmel bólintottam egyet majd befészkeltem magam a karjai közé és már aludtam is. Olyan jó volt újra vele aludni, érezni hogy igen is itt van mellettem. Érezni az illatát, az ölelő karjait, édes csókjait. Mindent, még most sem tudom felfogni, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Eltekintve az apró dolgoktól túlságosan is jól megy most minden, túl szép minden. Most vajon mit hoz a nagy csend utáni vihar?